(Fotó: Gergely Szilárd)
A pedagógusbér-emelés és az uniós források közti összefüggésről is beszélt Nagykanizsán a területfejlesztésért felelős miniszter. Navracsics Tibor, aki az uniós források felhasználásáért felelős miniszter is, a Pro Civitate Dei Egyesület meghívására érkezett a héten a városba, hogy a Kereszténydemokrata Est elnevezésű sorozat keretében tájékoztatást adjon – egyebek mellett – a magyar kormány és az Európai Bizottság közötti tárgyalásokról is.
A rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón a politikus elmondta, az uniós szervezetnek szeptember 22-ig, jövő csütörtökig kell hivatalos tájékoztatást adnia arról, hogy nyugtázza-e a magyar kormány által tett lépéseket. Kifejtette, jelenleg három tárgyalási folyamat van a magyar kormány és az Európai Bizottság között, ezek közül az egyik a jogállamisági feltételrendszerről szól, a második az újjáépítési alap forrásairól, a harmadik pedig az operatív programok finanszírozását szolgáló egyeztetés. Navracsics Tibor elmondta: Magyarország számára két fő pénzügyi forrásból jár pénz, az egyik az úgynevezett újjáépítési és ellenállóképességi alap, amiből körülbelül 6 ezer milliárd forinttal, a másik az operatív programokat szolgáló, amiből mintegy 14 ezer milliárd forinttal lehet számolni. Újságírói kérdésre azt is kifejtette, hogyan függ össze a pedagógusok béremelése az uniós fejlesztési forrásokkal.
- A fejlesztésekbe beletartozik a fizetésemelés is, ugye, a fejlesztés a személyzet fejlesztését is jelentheti. Képzést is jelenthet, struktúrafejlesztést, és az oktatási reformra vonatkozó program magában foglalja a szakképzési reformot, az oktatási rendszer intézményi reformját, a digitalizációt is, tehát a digitális eszközök reformját, és a pedagóguspálya magasabb presztízsének a biztosítását is. Ennek része a fizetésemelés is, és az Európai Bizottság ebbe száll be társfinanszírozóként egy meghatározott időre, ami nem rendkívüli, ez más országokban is elő szokott fordulni. Sőt nálunk is előfordult már, amikor én 2010-14 között közigazgatási és igazságügyi miniszter voltam, akkor például az államigazgatási reformot ugyanígy csináltuk.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő egyaránt hangsúlyozta, a városnak és a térségnek nagy szüksége van az uniós fejlesztési forrásokra, hiszen az intézmények felújítása, illetve az egyéb infrastruktúra fejlesztése fontos az itt élő emberek számára.
- Ha a zalai hármas választókörzetet nézzük, akkor az elmúlt európai uniós pénzügyi ciklusban összességében körülbelül 14 milliárd forintot sikerült fejlesztésre vagy programok szervezésére, megrendezésére fordítani. Ennek a megoszlása körülbelül fele-fele arányú volt a megyei jogú város, Nagykanizsa és a vidék között. Többek között ezeknek a fejlesztéseknek is köszönhető, a Magyar Falu Program mellett, hogy nincs olyan település ebben a választókörzetben, amelyik ne tudott volna felmutatni valami szépet, valami újat, valami olyat, amivel komfortosabbá, kényelmesebbé tették az adott településen élők életét. Nagyon-nagyon fontos, hogy ez a megállapodás megszülessen, hisz' várjuk a további fejlesztési lehetőségeket - fogalmazott a politikus.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.