(Fotók: Zalakocka archív/Gergely Szilárd)
Változik a temetők nyitva tartása, illetve a Tripammer utcai környékén a forgalmi rend is Nagykanizsán.
Október 29-e, szombat és október 31-e, azaz hétfő között a Tripammer utcai sírkert 6 órától 20 óráig tart nyitva, november 1-én, kedden és november 2-án, szerdán 6 órától 22 óráig érkezhetnek az emlékezők.
November 3-tól, azaz csütörtöktől pedig már a téli nyitvatartási rend lép életbe, vagyis 7 órától 18 óráig lehet látogatni a temetőt.
Hétfőn és kedden a Tripammer utcai köztemetőbe tilos a gépkocsival való behajtás. Mozgáskorlátozott kártyával szombaton és vasárnap, illetve jövő szerdától péntekig hét és dél között lehet személygépkocsival a temetőbe behajtani. Ez a városrészi temetőkre is érvényes.
Pénteken kilenc órától szerda kilenc óráig a Maort lakótelep utcáiban egyirányú forgalmi rendet vezetnek be a szokásoknak megfelelően. Péntek 9 órától kedd este 22 óráig a Tripammer utca temetői főbejárat melletti szakaszánál a Vécsey utcától a Pap Simon sétányig szintén egyirányú forgalmi rendet vezetnek be. Mindenkitől azt kérik, ne megszokásból vezessen, figyelje a táblákat az útirányra, illetve a parkolásra vonatkozókat egyaránt.
Ideiglenes korlátozások a nagykanizsai gyakorló- és lőtéren július 14–18. között.
A sztómagondozás már elérhető az új helyszínen, amelyhez nem szükséges beutaló, csupán időpontfoglalás.
Vendégünk ezúttal Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.
Radics Bálint önkormányzati képviselő szerint ezzel az „üzlettel” biztosan jól jár majd valaki, de az nem a kanizsai önkormányzat lesz.
A legjobbak külön elismerést kaptak.
Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A vármegyei napilapnak nyilatkozott Steiner Ferencné, Margit néni egyik unokája.
Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője szerint erős a gyanú, hogy a nyaraló megtetszett valakinek.
Szeretném megköszönni azt a kedvességet, odafigyelést és türelmet, amit tőletek kaptunk – utalt a kórházi ellátásra Laskáné Ági.
A versenytárgyalást hamarosan kiírják, ahol a legmagasabb ajánlatot tevő személyt hirdetik ki nyertesnek.
Steiner Ferencnét keresik a rendőrök.
Újabb bizonyíték arra, hogy a kormány – az ÉVE narratívájával ellentétben – nem hagyta magára a várost.
A fiatalok a strand vendégeinek értékeire is figyelnek.
Futás közben esett össze, futótársa, Richter László mentette meg az életét.
Országos szinten figyeltek fel rá – dehát akkor mégis történt valami a fideszes városvezetés időszakában?
A kanizsaiak 5 éve várják az ügyfélszolgálati központot és a nyilvános illemhelyet.
A teljes adás elérhető a Zalakocka podcastfelületein – érdemes meghallgatni!
A község képviselő-testülete egyhangúlag támogatta a kitüntetés odaítélését.
Aznap zárva lesznek a háziorvosi-, a fogorvosi- és a szakorvosi rendelők, a védőnői tanácsadók, valamint a gyógyszertárak.