(Fotó: Gergely Szilárd)
A 15 és 25 év közötti kanizsai fiatalok társadalmi szerepvállalását célzó rendezvényt tartottak a napokban Nagykanizsán. A Szólj bele! elnevezésű interaktív programra a középiskolákból és az egyetemről is érkeztek fiatalok. A workshop egy uniós forrásból megvalósított átfogóbb projekt része volt.
- A projekt Nagykanizsa MJV Önkormányzata és a Fenntartható Jövőért Egyesület összefogásával valósult meg. Egy olyan fórumot szerettünk volna létrehozni, ahol az ifjúságügyben közvetve és közvetlenül érintett szakemberek találkozhatnak fiatalokkal. Ez az alkalom kiváló lehetőség arra, hogy a 15-25 éves korosztály elmondja, mi a véleménye az ifjúság jelenlegi helyzetéről, szerepvállalásáról, közéletben való közreműködéséről - mondta Koros Eszter projektasszisztens.
A projekt november közepén ér véget. A cél az volt, hogy olyan outputok szülessenek, amelyek Nagykanizsa önkormányzata számára is iránymutatást ad arra vonatkozóan, hogy mire van szüksége a fiataloknak, s egyáltalán hogyan lehet őket megszólítani, aktivizálni.
A kiemelkedő versenyeredményt elért diákokat jutalmazták.
Latorcai Csaba területfejlesztési miniszterhelyettes látogatott Nagykanizsára, ahol több megbeszélést is folytatott a város politikai és gazdasági vezetőivel.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Az intézmény dolgozói a gyermekekkel, szülőkkel együtt elevenítették fel a hagyományokat.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő szerint a helyi baloldal szembement a magyarok nagy többségének akaratával.
A közelmúltban gyermeknapot tartottak a Nagykanizsai Egyesített Bölcsőde tagintézményeiben.
A rendezvényen a múlt gazdasági bűneiről és aktuálpolitikai kérdésekről is szó esett.
Nagykanizsán is ünneppel írták felül a gyászt.
A gyerekeket játékudvarral várták a szervezők.
Kézműves vásár, májusfa kitáncolás és koncertek várták az érdeklődőket.
Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján délelőtt fél 10-kor a Nagy-Magyarország-emlékműnél szervez emlékező programot az önkormányzat.
A táborozó fiatalok aktívan részt vesznek majd az állatotton életében.
A termelés hatékonyságának növelésére használta fel a forrásokat a Ferzol-Metál Kft.
Érdekegyeztető konferenciát szervezett a DRVE.
A közel 1 milliárd forintos beruházást a Szabadics Zrt. és az Aquaprofit Zrt. közös konzorciumban végzi.
Családháló-díjat kapott Tóthné Garai Rita.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő ezúttal Boros Imre közgazdásszal beszélget.
Az immár hagyományos rendezvényen minden korosztály megtalálja a kikapcsolódást, szórakozást nyújtó programot.
Vasárnap hősök napi megemlékezést rendeztek a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékparkban.
Vasárnap szirénázó rendőrök és tűzoltók vonultak a Medgyaszay Ház elé, de ezt a gyerekek cseppet sem bánták.