(Fotó: Gergely Szilárd)
Kiszállították a rászoruló családoknak az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akció adományait. A mozgalomban kanizsai és dél-zalai gyermekek és szüleik, térségbeli családok töltöttek meg egy-egy cipősdobozt ajándékokkal, hogy azokkal – elsősorban a helyi és a környéken élő – rászoruló családok gyermekeinek karácsonyát szebbé és boldogabbá tegyék.
Idén 1500 doboznyi szeretetet csomagoltak be az adományozók. A napokban a Családok Átmeneti Otthonába és a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központba is vittek a szeretedobozokból – mondta el Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, aki maga is részt vett a szállításban.
- Munkatársaimmal nagy örömmel konstatáltam, hogy az „Egy doboznyi szeretet” akció továbbra is nagy népszerűségnek örvend, hiszen közel 1500 csomag gyűlt össze. A szeretdobozok sok esetben olyan gyerekekhez kerültek, akik ezeken a gondosan, nagy szeretettel összekészített csomagokon kívül mást nem kapnak karácsonyra - tette hozzá Cseresnyés Péter.
Az országgyűlési képviselő köszönetet mondott a mozgalomhoz csatlakozóknak, akik évről évre csodát tesznek, s bebizonyítják: példaértékű összefogással hatalmas dolgokra vagyunk képesek!
Az Európai Parlamenti képviselő március 21-én (péntek) érkezik Kanizsára.
Balogh László: „Néha már attól félünk, gyűlölködőnek tartanak, ha felvállaljuk önazonosságunkat”
Továbbra is azt tanácsoljuk Tar Mihálynak, hogy fektessen nagyobb energiát a munkába.
A forradalom és szabadságharc évfordulóján.
Három tonnányi pikkelyessel bővült a halállomány.
Minden fontos információ egy helyen.
A fegyver a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban
Március 14-én kora este hív emlékezni a Nagykanizsai Polgári Egyesület.
A Szabadics Építőipari Zrt. a megosztott az Év Építőipari CSR Kampánya Díjat vehette át.
A találkozóra nemcsak a Dunántúl különböző pontjairól érkeztek gyűjtők, hanem Szerbiából, Szlovéniából és Ausztriából is.
A jobbikos "politikus" lebukott, ahogy a Tisza Párt Kongresszusán tapsikolt.
Nyolcvanadik születésnapján köszöntötték Dobri Lajost.
Óriási a jóérzésű emberek felháborodása a legnagyobb közösségi portálon.
A vármegyék egykori egyletei jó példát mutatnak és erőt adnak a ma egyesületeinek is.
Nemcsak a háborús hősök emlékét őrizheted, hanem értékes könyvcsomagot is nyerhetsz
Támogatást nyújthat nagyobb szabadtéri tüzeknél, vagy eltűnt személyek keresése során.