(Fotó: Gergely Szilárd)
A bezárt kiskanizsai postahivatal előtt tartott hétfőn sajtótájékoztatót Balogh László polgármester Dénes Sándor és Tóth Nándor képviselővel közösen. A városvezető azt hangsúlyozta, hogy a balliberális ÉVE-frakció miatt hiúsult meg a városrészi posta újranyitása.
Azt is megtudtuk, hogy a palini kisposta sem nyit egyelőre újra, mert a közgyűlési többség nem a posta által kért éves működési hozzájárulást szavazta meg, hanem annál alacsonyabb összeget.
- A kiskanizsa posta bezárása dr. Fodor Csaba és az általa vezetett baloldali ÉVE-frakció lelkén szárad. A helyi baloldal ismét hű maradt a rájuk jellemző, a város érdekeit háttérbe szorító, hátráltató hozzáálláshoz. A bosszútól vezérelt „csak azért sem” magatartás újabb „eredménye” városunkban, hogy a kormányzat által felajánlott együttműködési lehetőséget elutasította a baloldali ÉVE-frakció: nem járult hozzá, hogy a kiskanizsai posta további működése biztosított legyen - mondta Balogh László.
Nagykanizsa polgármestere hozzátette: a palini városrész postai szolgáltatással biztosított ellátását ugyanolyan fontosnak tartja, mint a Kiskanizsán vagy a város más területén előkét, de a felmérések alapján a napi ügyfélforgalom a kiskanizsai postahivatal további működtetését tette indokolttá.
- A kiskanizsai fiók egy újabb politikai bosszú áldozatává vált, amit dr. Károlyi Attila közgyűlési felszólalása igazolt, hisz a képviselő Kiskanizsát nem támogatná, sőt véleménye szerint a városrész visszacsatolása is hiba volt annak idején. Véleménye úgy tűnik, a baloldali ÉVE-frakció hozzállását is tükrözi, hisz dr. Károlyi Attila képviselő felháborító kijelentésétől azóta sem határolódtak el - mutatott rá a polgármester, aki szerint dr. Károlyi Attila vélemény már csak azért is megdöbbentő, mivel a baloldali ÉVE-frakció számos tagja Kiskanizsán él.
- Felmerül kérdésként, hogy ha saját lakóhelyük érdekeit sem képviselik megfelelően, akkor hogyan teszik ezt meg a város más részei kapcsán. A válasz pedig az, hogy sehogy, melyet az elmúlt 3 év egyértelműen mutat, hisz a hátráltató hozzáállason, a politikai bosszún kívül mást nem tudnak felmutatni, és így mást nem is várhatunk tőlük - mondta el végül Balogh László.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.