(Fotó: Gergely Szilárd)
Ismét jelentős, ezúttal 576 millió forintos kormányzati támogatást kapott Nagykanizsa. Ez az összeg azonban nem a helyi balliberális frakciónak köszönhető. A pénz pedig hatalmas segítséget nyújt abban, hogy a város 2023-as költségvetését a megemelkedett energiaárak ellenére is egyensúlyban lehessen tartani – mondta Bizzer András alpolgármester.
Emlékeztetett, a hasonló támogatásoknak köszönhetően a jelenlegi kormányzat már több mint 2,5 milliárd forinttal támogatta a város költségvetését az elmúlt években. Az alpolgármester rámutatott, a több mint 2500 millió forint pedig több mint az az összeg, ami bizonyos adóbevételek központi költségvetésbe történő átcsoportosítása vagy a helyi vállalkozásoknak adott adókedvezmények miatt kiesett a város költségvetéséből. Bizzer András hangsúlyozta,
ez azt jelenti, hogy a kormányzat nem elvon, ahogy hazug módon a helyi baloldal állítja, hanem éppen azt, hogy jelentős segítséget és támogatásokat ad Nagykanizsának.
Bizzer András arról is beszélt, hogy a mostani támogatás odaítélésében is jelentős szerepet vállalt Cseresnyés Péter, a város és a térség országgyűlési képviselője és Balogh László polgármester. Mint mondta, a helyi balliberális frakció félremagyarázásával ellentétben ezt a pénzt komoly tárgyalások után kapta meg a város.
Az alpolgármester nyomatékosította, a megítélt támogatás nem a helyi baloldal által megszavazott és elfogadott látszatintézkedési terv eredménye; amelyről szólva kifejtette,
az nem tartalmaz önmagában különösebb és még az is lehet, hogy a cél eléréséhez elegendő erőfeszítéseket sem.
Mint Bizzer András rámutatott, a balliberális oldal terve lehet, hogy nem is teljesíti a polgármester által képviselt és lefektetett általános célt, miszerint minden önkormányzati cégnek és intézménynek 25%-os energiamegtakarítást kell elérnie. Az alpolgármester kifejtette, a többségi koalíció intézkedési tervében nincsenek konkrét számok és az eredmények sem látszódnak még.
Bizzer András szerint a kanizsai baloldal ténykedése látszatintézkedésekben és bizonyos nagy szavak hangoztatásában merül ki,
így egyáltalán nem hatékonyak és senki se gondolhatja komolyan, hogy az ő általuk megszavazott intézkedési terv eredményezte az 576 millió forintos kormányzati támogatást. Az alpolgármester rámutatott, ez még akkor is így van, ha a helyi balliberális oldal képviselői minden fűszálba belekapaszkodva, most épp Gulyás Gergely miniszter általános, országos, de részletekbe nem bocsátkozó rövid döntési indoklását forgatják ki és értik tudatosan félre, csak azért, hogy így sajátítsanak ki maguknak egy olyan sikert, amit igazából a kanizsai Fidesz politikusai értek el.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.