Szabó Szilárd frakcióvezető (balról) és Balogh László polgármester (Fotó: Zalakocka)
Vajon kinek az érdekét szolgálja az Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) közvilágítással kapcsolatos rekonstrukciója? - tette fel a kérdést hétfői sajtótájékoztatóján Balogh László polgármester.
A városvezető szerint a közvilágítás korszerűsítése fontos lépés, az önkormányzat az elmúlt tíz évben többször is vizsgálta a kérdést, ám az akkori relatív alacsony energiaárak miatt nem lett volna hatékony a beruházás. Most viszont a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók következtében drasztikusan megemelkedett energiaárak indokolttá teszik a lépést.
- A beruházás fontosságában tehát nincs vita, ennek megvalósításában viszont komoly nézetkülönbség alakult ki - magyarázta Balogh László, aki emlékeztetett: az ÉVE frakció olyan szerződést kötne a leendő beruházóval, melynek értelmében a város 13 évig bérleti díjat fizetne az energiahatékony lámpák bérléséért, ám az izzók a szerződés lejártát követően sem kerülnének az önkormányzat tulajdonába.
- Ez mindenképpen hátrányos lenne a város számára. Jómagam és a Fidesz frakció éppen ezért szeretnénk elérni, hogy a beruházás finanszírozásához az önkormányzat vegyen fel fejlesztési hitelt, így az energiahatékony lámpák működés során keletkezett megtakarításból 8-10 év alatt vissza lehetne fizetni a hitelt, s azt követően a közvilágításból származó megtakarításokat a város tudná felhasználni.
A fentiekkel Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője is egyetértett. Mint mondta: noha az ÉVE arról beszélt, hogy nemzetközi közbeszerzést ír ki a beruházásra, az már most látható, hogy olyan feltételeket szabnak a pályázati kiírásban, amely minimálisra csökkenti azon vállalkozások számát, melyek eséllyel indulhatnak a tenderen.
- Hasonló pályázati kiírással több helyen is találkoztunk, azokat kivétel nélkül egyetlen vállalkozás nyerhet el a feltételezések szerint - figyelmeztetett Szabó Szilárd, aki hozzátette: nincsenek meggyőződve arról, hogy az ÉVE a város érdekét szolgálja, nem kizárt, hogy a közvilágítás rekonstrukciója egy újabb balliberális mutyizást eredményez majd.
Bírságot is érhet, ha hiányzik a szükséges dokumentum.
Mától ismét a keresztény egység kerül a figyelem középpontjába Nagykanizsán is.
Cseresnyés Péter: háború, biztonság, gazdaság és Nagykanizsa jövője a választás küszöbén.
Nyolcvan éves a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola.
A rendőrségi nyomozás kimenetele határozhatja meg, hogy lesz-e büntetőjogi felelősségre vonás a történtek miatt.
Aki a felsőoktatásba készül, február 15-ig dönthet.
A korszerű, minden igényt kielégítő elektromos kórházi ágyak a Krónikus Belgyógyászati Osztályon álltak szolgálatba.
A korábbi jól bejáratott címről egy modern épületbe költöztek, hogy az ügyfélkiszolgálás komfortját növeljék.
Nem lehet betegellátási probléma a kanizsai kórházban.
Egyértelmű és kíméletlen kritikát fogalmaztak meg portálunk olvasói a hóeltakarítással kapcsolatban.
Péntekre az akár többórás ónos eső miatt a HungaroMet másodfokú riasztást adott ki, ezért aki teheti, autóval ne induljon útnak a csapadékos területeken.
Ónos eső miatt másodfokú riasztás Zalában – komoly veszélyeket rejt a pénteki időjárás.
A tó ilyenkor egészen más benyomást tesz a kirándulókra, mint a nyári zsivajban.
Idén is nemes célt szolgál a Jótékonysági Kupa.
Nem szakad meg a példaértékű hagyomány Kiskanizsán, az újév első vasárnapján ismét véradást szerveznek a településrészen.