Kanizsa - 2023. március 22., Szerda
#Nagykanizsa #faültetés #Csónakázó-tó #Erdők Nemzetközi Napja #év fája

Vénic-szilfát ültettek a Csónakázó-tónál

Vénic-szilfát ültettek a Csónakázó-tónál

A vénic-szilfát az időspirálnál ültették el, ahol a korábbi év fái is találhatók (Fotó: Gergely Szilárd)

Az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából ültetett fát a Zalaerdő Zrt. kedden a Csónakázó-tónál. Mint azt Varga Attila, a társaság vezérigazgató-helyettese elmondta: a Zalaerdő közel tíz évvel ezelőtt csatlakozott az Év fája mozgalomhoz, s ennek keretében minden esztendőben elültetnek egy egyedet a kiválasztott fafajtából.

- Idén a vénic-szil lett az év fája, mely fafajta kifejezetten kedveli a vizes élőhelyeket, ezért nagy valószínűséggel jól érzi majd magát a Csónakázó-tó környékén - mondta Varga Attila, aki ugyanakkor rámutatott:

az őshonos erdei szilfaállomány komoly pusztulást szenvedett el az elmúlt évtizedekben, ugyanis a klímaváltozás és az újfajta kártevők ellen nem képes védekezni.

A faültetésen részt vett Balogh László polgármester is, aki egyrészt köszönetet mondott a Zalaerdő Zrt.-nek az őshonos faállomány megóvásáért, másrészt azért, mert a társaság évről-évre ráirányítja a figyelmet a hazai fafajtákra.

A vénic-szilfát Varga Attila és Balogh László közösen ültette el azon a területen, ahol a korábbi év fái is találhatók. A rendezvényen a Piarista-iskola diákjai szavaltak és énekeltek, majd a gyerekek körbejárták, s megtekintették az eddig elültetett fákat.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2023. június 05., Hétfő

Trianon sebeit az összetartozás érzése gyógyítja

Nagykanizsán is ünneppel írták felül a gyászt.


Közösségformáló családi napot tartottak Miklósfán

A gyerekeket játékudvarral várták a szervezők.


2023. június 03., Szombat

Családi nap Miklósfán

Kézműves vásár, májusfa kitáncolás és koncertek várták az érdeklődőket.


Nagykanizsán is megemlékeznek a trianoni békediktátumról

Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján délelőtt fél 10-kor a Nagy-Magyarország-emlékműnél szervez emlékező programot az önkormányzat.


2023. június 02., Péntek

Idén is megszervezik az ifjú állatvédők táborát

A táborozó fiatalok aktívan részt vesznek majd az állatotton életében.


Pályázati forrásból és önerőből fejlesztett a kanizsai üzem

A termelés hatékonyságának növelésére használta fel a forrásokat a Ferzol-Metál Kft.


2023. június 01., Csütörtök

Vannak eredmények, de tovább kell dolgozni

Érdekegyeztető konferenciát szervezett a DRVE.


Gőzerővel zajlik a Teleki utca és a Platán sor víziközmű rekonstrukciója

A közel 1 milliárd forintos beruházást a Szabadics Zrt. és az Aquaprofit Zrt. közös konzorciumban végzi.


2023. május 31., Szerda

A legjobb óvónőnek választották

Családháló-díjat kapott Tóthné Garai Rita.


Pénteken folytatódik a NagyON Kanizsa Polgári Est programsorozata

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő ezúttal Boros Imre közgazdásszal beszélget.


2023. május 30., Kedd

Családi napot szerveznek szombaton Miklósfán

Az immár hagyományos rendezvényen minden korosztály megtalálja a kikapcsolódást, szórakozást nyújtó programot.


2023. május 29., Hétfő

A történelem most nekünk ad feladatot

Vasárnap hősök napi megemlékezést rendeztek a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékparkban.


Emlékszel még, milyen volt gyereknek lenni?

Vasárnap szirénázó rendőrök és tűzoltók vonultak a Medgyaszay Ház elé, de ezt a gyerekek cseppet sem bánták.


2023. május 27., Szombat

Szúnyoggyérítés lesz Kanizsán

Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.


2023. május 26., Péntek

Azért arénáztak, hogy felszámolhassák

Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.


2023. május 25., Csütörtök

Teljes kapituláció

Az ÉVE már nem akarja a Bajza utcai ingatlant.

+