A miniszterelnök garatuláló emléklapját Cseresnyés Péter adta át Éva néninek (Fotó: Gergely Szilárd)
Családja és barátai körében, a kanizsai református gyülekezet közösségi termében ünnepelte 90. születésnapját Éva néni. Vanicsek Ferenc Györgynének a miniszterelnöki emléklapot Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő adta át, aki virágcsokorral is köszöntötte ünnepeltet.
Éva néninek két lánya, három unokája és négy dédunokája van. Mint mondta, boldog életet élt, a segíteni akarás és a munka öröme határozta meg napjait, s szerinte ez a hosszú élet titka is. Az ünnepelt az egészségügyben dolgozott, s manapság is figyeli a politikát, főz és templomba jár.
Cseresnyés Péter elmondta, évente több alkalommal is felkérik a szépkorúak hozzátartozói, hogy személyesen köszöntse a kerek évfordulót ünneplőket. Mint fogalmazott, ilyenkor szinte mindig szóba kerül az idősek ügye, s erről azt a visszajelzést kapja, hogy pozitívan értékelik az elmúlt 10-12 év időspolitikáját, a kormány munkáját, aminek hatására az idősek is könnyebben tervezhetik életüket.
A politikus hozzátette, a napokban a március 15-e alkalmából Magyar Ezüst Érdemkereszt elismerésben részesített Stamler Lajos művésztanárnak és dr. Hámori Zsolt háziorvosnak is személyesen gratulált.
Nagykanizsán is ünneppel írták felül a gyászt.
A gyerekeket játékudvarral várták a szervezők.
Kézműves vásár, májusfa kitáncolás és koncertek várták az érdeklődőket.
Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján délelőtt fél 10-kor a Nagy-Magyarország-emlékműnél szervez emlékező programot az önkormányzat.
A táborozó fiatalok aktívan részt vesznek majd az állatotton életében.
A termelés hatékonyságának növelésére használta fel a forrásokat a Ferzol-Metál Kft.
Érdekegyeztető konferenciát szervezett a DRVE.
A közel 1 milliárd forintos beruházást a Szabadics Zrt. és az Aquaprofit Zrt. közös konzorciumban végzi.
Családháló-díjat kapott Tóthné Garai Rita.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő ezúttal Boros Imre közgazdásszal beszélget.
Az immár hagyományos rendezvényen minden korosztály megtalálja a kikapcsolódást, szórakozást nyújtó programot.
Vasárnap hősök napi megemlékezést rendeztek a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékparkban.
Vasárnap szirénázó rendőrök és tűzoltók vonultak a Medgyaszay Ház elé, de ezt a gyerekek cseppet sem bánták.
Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.
Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.
Az ÉVE már nem akarja a Bajza utcai ingatlant.