Bangó-Rodek Viktória ismertette, a kamara miben tud segíteni a pályaválasztás előtt állóknak, illetve a szakmát tanulóknak (Fotó: Gergely Szilárd)
Megismerkedtek a szakmai képzéssel a pályaválasztás előtt álló kanizsai általános iskolások osztályfőnökei. A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Nagykanizsai Szakképzési Centrum közös rendezvényére a 6-7. osztályos gyermekek osztályfőnökeit hívták meg, hogy majd a 8. évfolyamon aktuális információkkal segíthessék diákjaikat.
Bangó-Rodek Viktória, a kamara szakképzésért felelős vezetője elmondta, a résztvevők megismerhették az új szakképzési rendszer struktúráját, az ösztöndíjakat, betekintettek a technikumok életébe, s megnézték magukat a képzőhelyeket is.
A kamarának és a szakképzési intézményeknek is az a célja, hogy a fiatalok és szüleik számára is értékessé váljon egy-egy kétkezi szakma, tudomást szerezzenek a mai munkakörülményekről, szakmai karrierekről, és ennek köszönhetően mindenki az adottságainak, képességeinek megfelelő szakmát válassza. Ebben nyújthatnak segítséget a hamarosan pályaválasztás előtt álló diákok tanárai.
Bene Csaba, a kanizsai szakképzési centrum kancellárja kiemelte, ma már szinte minden szakma hiányszakmának számít, aki ilyen pályára készül, könnyen talál majd magának munkát. Kifejtette, az építőipari és faipari szakmákat egyre kevesebben választják, hozzátette, változnak a trendek is, míg néhány éve a hegesztő, most a például a villanyszerelő szakma számít slágernek.
„Az ámulattól elakad a lélegzetem, amikor újra és újra meghallgatom ezt a robothangon elmondott korszakos és éleslátó gyorselemzést.”
Több mint 40 egyetemi hallgató vehette át a diplomáját.
Ideiglenes korlátozások a nagykanizsai gyakorló- és lőtéren július 14–18. között.
A sztómagondozás már elérhető az új helyszínen, amelyhez nem szükséges beutaló, csupán időpontfoglalás.
Vendégünk ezúttal Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.
Radics Bálint önkormányzati képviselő szerint ezzel az „üzlettel” biztosan jól jár majd valaki, de az nem a kanizsai önkormányzat lesz.
A legjobbak külön elismerést kaptak.
Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A vármegyei napilapnak nyilatkozott Steiner Ferencné, Margit néni egyik unokája.
Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője szerint erős a gyanú, hogy a nyaraló megtetszett valakinek.
Szeretném megköszönni azt a kedvességet, odafigyelést és türelmet, amit tőletek kaptunk – utalt a kórházi ellátásra Laskáné Ági.
A versenytárgyalást hamarosan kiírják, ahol a legmagasabb ajánlatot tevő személyt hirdetik ki nyertesnek.
Steiner Ferencnét keresik a rendőrök.
Újabb bizonyíték arra, hogy a kormány – az ÉVE narratívájával ellentétben – nem hagyta magára a várost.
A fiatalok a strand vendégeinek értékeire is figyelnek.
Futás közben esett össze, futótársa, Richter László mentette meg az életét.
Országos szinten figyeltek fel rá – dehát akkor mégis történt valami a fideszes városvezetés időszakában?