A hideg, esős idő sem szegte kedvét a horgászoknak (Fotó: Zrínyi Horgászegyesület)
A nagykanizsai Zrínyi Horgászegyesület vasárnap szervezett versenyt a Csónakázó-tónál. A szeles és esős idő ellenére 48 horgász, fiatalok és idősek egyaránt neveztek a sok évtizedes hagyománnyal bíró rendezvényre.
Az egyesület elnöke, Szépligeti Ferenc elmondta: a sportbarátságok, a közösség ereje és a tóért való rajongás az a közös nevező, amiért a korai gyülekező ellenére is ilyen sokan érkeztek a viadalra. A versenyt Kovács Zsolt nyerte 18090 grammos teljesítménnyel, a második helyezést Rácz Máté zsebelte be 13460 grammos összfogással, míg a dobogó harmadik fokára Papp Tamás állhatott, ő 8545 gramm halat fogott.
A kifogott halakat a mérlegelést követően természetesen szabadon engedték. Az egyesület következő versenyére április 26-30-ig kerül sor, ekkor pontyfogó kupát rendeznek.
(A galériában látható fotókat szerkesztőségünk a Zrínyi Horgászegyesülettől kapta.)
A közelmúltban gyermeknapot tartottak a Nagykanizsai Egyesített Bölcsőde tagintézményeiben.
A rendezvényen a múlt gazdasági bűneiről és aktuálpolitikai kérdésekről is szó esett.
Nagykanizsán is ünneppel írták felül a gyászt.
A gyerekeket játékudvarral várták a szervezők.
Kézműves vásár, májusfa kitáncolás és koncertek várták az érdeklődőket.
Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján délelőtt fél 10-kor a Nagy-Magyarország-emlékműnél szervez emlékező programot az önkormányzat.
A táborozó fiatalok aktívan részt vesznek majd az állatotton életében.
A termelés hatékonyságának növelésére használta fel a forrásokat a Ferzol-Metál Kft.
Érdekegyeztető konferenciát szervezett a DRVE.
A közel 1 milliárd forintos beruházást a Szabadics Zrt. és az Aquaprofit Zrt. közös konzorciumban végzi.
Családháló-díjat kapott Tóthné Garai Rita.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő ezúttal Boros Imre közgazdásszal beszélget.
Az immár hagyományos rendezvényen minden korosztály megtalálja a kikapcsolódást, szórakozást nyújtó programot.
Vasárnap hősök napi megemlékezést rendeztek a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékparkban.
Vasárnap szirénázó rendőrök és tűzoltók vonultak a Medgyaszay Ház elé, de ezt a gyerekek cseppet sem bánták.
Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.
Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.