(Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
Pénteken és szombaton újra várja az érdeklődőket a hagyományos városnapi rendezvénysorozat az Erzsébet téren, illetve környékén. A rendezvény miatt már csütörtöktől parkolási tilalom, útlezárások és forgalomkorlátozások várhatók az Erzsébet téren és a környező utcákban.
Parkolási tilalom lesz érvényben április 27. (csütörtök) 18 órától április 30. (vasárnap) hajnali 5 óráig az Erzsébet tér keleti útszakaszán a Fő út és a Rozgonyi út között, valamint az Erzsébet tér nyugati útszakaszán a Fő út és a Magyar utca között (Polgármesteri Hivatal előtt).
Szintén csütörtök 18 órától vasárnap hajnali 5 óráig lezárják az Erzsébet tér keleti útszakaszát a Fő út és a Rozgonyi utca között, az Erzsébet tér nyugati útszakaszát a Fő út és Bólyai Iskola közötti szakaszát (Polgármesteri Hivatal előtt), valamint a Fő út Zárda utca – Sugár utca közötti szakaszát.
Az útlezárások területére a fenti időpontokban csak a lakók, a vásárosok, vendéglátósok, a fellépők és a rendezőség tagjai hajthatnak be a rendezők által biztosított behajtási engedéllyel.
Emellett változik a helyi buszjáratok menetrendje is. Minden információt megtalálnak a város honlapján.
A közelmúltban gyermeknapot tartottak a Nagykanizsai Egyesített Bölcsőde tagintézményeiben.
A rendezvényen a múlt gazdasági bűneiről és aktuálpolitikai kérdésekről is szó esett.
Nagykanizsán is ünneppel írták felül a gyászt.
A gyerekeket játékudvarral várták a szervezők.
Kézműves vásár, májusfa kitáncolás és koncertek várták az érdeklődőket.
Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján délelőtt fél 10-kor a Nagy-Magyarország-emlékműnél szervez emlékező programot az önkormányzat.
A táborozó fiatalok aktívan részt vesznek majd az állatotton életében.
A termelés hatékonyságának növelésére használta fel a forrásokat a Ferzol-Metál Kft.
Érdekegyeztető konferenciát szervezett a DRVE.
A közel 1 milliárd forintos beruházást a Szabadics Zrt. és az Aquaprofit Zrt. közös konzorciumban végzi.
Családháló-díjat kapott Tóthné Garai Rita.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő ezúttal Boros Imre közgazdásszal beszélget.
Az immár hagyományos rendezvényen minden korosztály megtalálja a kikapcsolódást, szórakozást nyújtó programot.
Vasárnap hősök napi megemlékezést rendeztek a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékparkban.
Vasárnap szirénázó rendőrök és tűzoltók vonultak a Medgyaszay Ház elé, de ezt a gyerekek cseppet sem bánták.
Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.
Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.