Kanizsa - 2023. május 10., Szerda
#Nagykanizsa #ÉVE-frakció #kampányüzemmód

Kampányüzemmódba kapcsolt az ÉVE

Kampányüzemmódba kapcsolt az ÉVE

Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője szerint az ÉVE két képviselője tudatosan akarja félrevezetni a kanizsai lakosságot (Fotó: archív, Gergely Szilárd)

Két rövid videót is feltöltött közösségi oldalára az Éljen VárosuNK! Egyesület! Ezek egyikében Horváth Jácint arról beszél, hogy azért kátyusak és elhanyagoltak a város útjai, mert a kormány elvonta a gépjárműadót a várostól, ami az elmúlt 4 évben 800 millió forintot jelentett. Schauta Marcell pedig azt ecseteli egy másik videóban, hogy a közművek is katasztrofális állapotban vannak, éppen ezért döntöttek úgy, hogy felújítják a víziközműveket a Platán soron és a Teleki utcában.

A két állításra a minap Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője reagált. Mint mondta: az ÉVE két képviselője tudatosan akarja félrevezetni a kanizsai lakosságot, legalábbis erre utal az objektivitás teljes hiánya.

- Horváth Jácint vagy elfelejtette vagy tudatosan elhallgatja, hogy a kormány több milliárd forintot biztosított Nagykanizsa számára utak, járdák és közművek rekonstrukciójára - emlékeztetett Szabó Szilárd, aki felidézte: 2017-ben közel 2 milliárd forintot nyert az önkormányzat, melyből 20 helyszínen valósult meg útfelújítás és közműrekonstrukció. - A munkálatok 2020-ban, azaz 3 évvel ezelőtt fejeződtek be és olyan helyszíneket érintettek, mint a Hunyadi utca, a Zrínyi utca, a Sugár út, a Pivári utca, a Vörösmarty utca, a Szigeti utca és a Babóchay utca. Mindezek után a kormány 2021-ben, azaz 2 évvel ezelőtt 588 millió forintos támogatást nyújtott a városnak, hogy különféle fejlesztéseket hajtson végre az önkormányzat. Ebből a pénzből akkor számos utat és járdát is szerettünk volna felújítani, ám az ÉVE-frakció mindezt megakadályozta, a pénzt a mai napig nem költötték el. Ezek után azt mondani, hogy a kormány tehet a kanizsai utak és járdák rossz állapotáról, vicces, ugyanakkor elszomorító is.

Szabó Szilárd a közművek rossz állapotára is kitért. Mint mondta: Schauta Marcell úgy próbálja feltüntetni az ÉVE-frakciót, mintha a város megmentője lenne, pedig a beruházás kétharmadát, közel 600 millió forintot szintén a kormány biztosította pályázat keretében. És ha már itt tartunk, V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára pár hete itt Kanizsán erősítette meg, hogy a kormány a jövő évtől évente legalább 100 milliárd forintot biztosít a víziközművek rekonstrukciójára.

Szabó Szilárd végezetül hozzátette: a hazai csatornahálózat valóban elöregedett, vannak olyan szakaszok, ahol száz évesnél is öregebbek a vezetékek, ám a jelenlegi kormány az első a rendszerváltás óta, amelyik érdemben foglalkozik a problémával.

 

 
 
 
 
 
 

Még érdekes lehet ...


2023. június 06., Kedd

Bölcsődei vigadalom

A közelmúltban gyermeknapot tartottak a Nagykanizsai Egyesített Bölcsőde tagintézményeiben.


Dr. Boros Imre volt a NagyON Kanizsa Egyesület vendége

A rendezvényen a múlt gazdasági bűneiről és aktuálpolitikai kérdésekről is szó esett.


2023. június 05., Hétfő

Trianon sebeit az összetartozás érzése gyógyítja

Nagykanizsán is ünneppel írták felül a gyászt.


Közösségformáló családi napot tartottak Miklósfán

A gyerekeket játékudvarral várták a szervezők.


2023. június 03., Szombat

Családi nap Miklósfán

Kézműves vásár, májusfa kitáncolás és koncertek várták az érdeklődőket.


Nagykanizsán is megemlékeznek a trianoni békediktátumról

Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján délelőtt fél 10-kor a Nagy-Magyarország-emlékműnél szervez emlékező programot az önkormányzat.


2023. június 02., Péntek

Idén is megszervezik az ifjú állatvédők táborát

A táborozó fiatalok aktívan részt vesznek majd az állatotton életében.


Pályázati forrásból és önerőből fejlesztett a kanizsai üzem

A termelés hatékonyságának növelésére használta fel a forrásokat a Ferzol-Metál Kft.


2023. június 01., Csütörtök

Vannak eredmények, de tovább kell dolgozni

Érdekegyeztető konferenciát szervezett a DRVE.


Gőzerővel zajlik a Teleki utca és a Platán sor víziközmű rekonstrukciója

A közel 1 milliárd forintos beruházást a Szabadics Zrt. és az Aquaprofit Zrt. közös konzorciumban végzi.


2023. május 31., Szerda

A legjobb óvónőnek választották

Családháló-díjat kapott Tóthné Garai Rita.


Pénteken folytatódik a NagyON Kanizsa Polgári Est programsorozata

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő ezúttal Boros Imre közgazdásszal beszélget.


2023. május 30., Kedd

Családi napot szerveznek szombaton Miklósfán

Az immár hagyományos rendezvényen minden korosztály megtalálja a kikapcsolódást, szórakozást nyújtó programot.


2023. május 29., Hétfő

A történelem most nekünk ad feladatot

Vasárnap hősök napi megemlékezést rendeztek a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékparkban.


Emlékszel még, milyen volt gyereknek lenni?

Vasárnap szirénázó rendőrök és tűzoltók vonultak a Medgyaszay Ház elé, de ezt a gyerekek cseppet sem bánták.


2023. május 27., Szombat

Szúnyoggyérítés lesz Kanizsán

Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.


2023. május 26., Péntek

Azért arénáztak, hogy felszámolhassák

Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.

+