Kanizsa - 2023. május 14., Vasárnap
#Nagykanizsa #NagyON Kanizsa Egyesület #Polgári Est #Cseresnyés Péter #Földváryné Kiss Réka

A kommunisták reflexei nem változnak

A kommunisták reflexei nem változnak

Földváryné Kiss Réka történész arról is beszélt, hogy miért fontos kutatni és kibeszélni a múlt bűneit (Fotó: Gergely Szilárd)

A kommunista diktatúra módszerei, a nyílt erőszak, a megfélemlítés, a bomlasztás is szóba került a NagyON Kanizsa Egyesület által pénteken szervezett előadáson, ahol Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő beszélgetőpartnere ezúttal Földváryné Kiss Réka történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke volt.

Az előadó a nagy számú hallgatóságnak elsőként arról beszél, hogy miért fontos kutatni és kibeszélni a múlt bűneit, gyakran ugyanis a gyerekek és az unokák sincsenek tisztában azzal, miként nyomorították meg családjaikat a kommunisták.

- A II. világháborút követően a kommunisták azonnal nekiláttak a magyar parasztság megtörésének, illetve az egyház közösségépítő- és összetartó szerepének lerombolásához - fogalmazott Földváryné Kiss Réka, aki szerint a kommunisták nemcsak a politikai hatalmat vették át, hanem a társadalmi közbeszédet is tematizálták. - Az elv nagyon egyszerű volt, aki nem volt velük, azt reakciósnak, fasisztának, antiszemitának bélyegezték, ami egyből magával vonta a börtönt, munkatábort, rosszabb esetben a kivégzést.

202305141015_NKGNOK-22.jpg (1500×1001)Cseresnyés Péter a beszélgetés során többször is párhuzamot vont az akkori és a mostani baloldali elit gondolkodása között (Fotó: Gergely Szilárd)

Az előadó arról is beszélt, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc az önállóság iránti vágy kibontakozása is volt, a magyar társadalom ugyanis nem akart diktatúrában élni.

- A forradalom leverését követően véres megtorlás kezdődött, a fegyveres ellenállókat kivégezték vagy bebörtönözték, az egyházak számára betiltották a közösségi programok szervezését és újra elkezdődött a téeszesítés.

- Látni kell, hogy a Kádár-korszak puha diktatúrája, az úgynevezett gulyáskommunizmus nem azért volt puha, mert megváltozott az ideológia, hanem azért, mert a kommunisták rájöttek, hogy már erőszak nélkül is képesek fenntartani hatalmukat. Persze attól, hogy nem volt nyílt erőszak, még számos ötlet lapult a tarsolyukban, hogy megfélemlítsék az embereket vagy bomlasszák a közösségeket.

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő az előadás közben többször is párhuzamot vont az akkori és a mostani baloldali elit gondolkodása között.

- A régi reflexek nem változtak, most is a baloldal akarja megszabni, hogy miként gondolkodjunk a világról, s mindenkit megpróbálnak ellehetetleníteni, aki nem az ő szekerüket tolja - fogalmazott a képviselő, aki utalt a 2019-es önkormányzati választásokra is, mikor a kanizsai baloldali tömörülés - megszerezve a közgyűlési többséget - azonnali hatállyal, indoklás nélkül rúgta ki az önkormányzati cégvezetőket, s pályáztatás nélkül nevezte ki saját kegyenceit a vezető pozíciókba.

Még érdekes lehet ...


2023. június 05., Hétfő

Trianon sebeit az összetartozás érzése gyógyítja

Nagykanizsán is ünneppel írták felül a gyászt.


Közösségformáló családi napot tartottak Miklósfán

A gyerekeket játékudvarral várták a szervezők.


2023. június 03., Szombat

Családi nap Miklósfán

Kézműves vásár, májusfa kitáncolás és koncertek várták az érdeklődőket.


Nagykanizsán is megemlékeznek a trianoni békediktátumról

Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján délelőtt fél 10-kor a Nagy-Magyarország-emlékműnél szervez emlékező programot az önkormányzat.


2023. június 02., Péntek

Idén is megszervezik az ifjú állatvédők táborát

A táborozó fiatalok aktívan részt vesznek majd az állatotton életében.


Pályázati forrásból és önerőből fejlesztett a kanizsai üzem

A termelés hatékonyságának növelésére használta fel a forrásokat a Ferzol-Metál Kft.


2023. június 01., Csütörtök

Vannak eredmények, de tovább kell dolgozni

Érdekegyeztető konferenciát szervezett a DRVE.


Gőzerővel zajlik a Teleki utca és a Platán sor víziközmű rekonstrukciója

A közel 1 milliárd forintos beruházást a Szabadics Zrt. és az Aquaprofit Zrt. közös konzorciumban végzi.


2023. május 31., Szerda

A legjobb óvónőnek választották

Családháló-díjat kapott Tóthné Garai Rita.


Pénteken folytatódik a NagyON Kanizsa Polgári Est programsorozata

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő ezúttal Boros Imre közgazdásszal beszélget.


2023. május 30., Kedd

Családi napot szerveznek szombaton Miklósfán

Az immár hagyományos rendezvényen minden korosztály megtalálja a kikapcsolódást, szórakozást nyújtó programot.


2023. május 29., Hétfő

A történelem most nekünk ad feladatot

Vasárnap hősök napi megemlékezést rendeztek a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékparkban.


Emlékszel még, milyen volt gyereknek lenni?

Vasárnap szirénázó rendőrök és tűzoltók vonultak a Medgyaszay Ház elé, de ezt a gyerekek cseppet sem bánták.


2023. május 27., Szombat

Szúnyoggyérítés lesz Kanizsán

Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.


2023. május 26., Péntek

Azért arénáztak, hogy felszámolhassák

Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.


2023. május 25., Csütörtök

Teljes kapituláció

Az ÉVE már nem akarja a Bajza utcai ingatlant.

+