(Fotó: archív, Gergely Szilárd)
Hétfőn ismét ülésezett az önkormányzat, s ezúttal is akadt egy érdekes téma, amit zárt ülésen tárgyalt a testület. Mint megtudtuk: Szirtes Balázst, a Kanizsa Rehab Kft. ügyvezetőjét az őt kinevező ÉVE-frakció leváltotta.
Az Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) által pályáztatás nélkül kinevezett Szirtes Balázs már egy ideje kegyvesztett lehetett, legalábbis erre utal, hogy egyedüliként ő nem kapott béremelést és jutalmat az önkormányzati cégvezetők közül.
Úgy hírlik, a Kanizsa Rehab Kft.-nél nincs minden rendben, állítólag pénzügyi problémák terhelik a céget, melynek idei üzleti tervét többször is visszadobta a szakbizottság. A Kanizsa Rehab Kft. vezetésével egyelőre Balogh Csabát bízták meg.
Az önkormányzati törvény egyértelműen fogalmaz, azaz a képviselőknek joguk van tájékozódni minden önkormányzati ügyben.
Állati ürülék a belváros közepén.
Megérkezett a VOKS 2025 Nagykanizsára.
Újabb kimagasló siker a Szebenyi Mária Kémia Emlékversenyen.
Bata Hajnalka, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke szerint az értő olvasás hiánya egyre kínosabb helyzetekbe sodorja a városatyát.
A címet 2025. szeptember 1-től 2028. augusztus 31-ig használhatják.
A fiatalok a Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából megrendezett versenyen öregbítették Nagykanizsa hírnevét.
A magyarok döntését egyfajta véleménynyilvánító népszavazásnak lehet tekinteni, melynek eredményét a magyar kormány képviseli majd az erről szóló vitában.
Korcsmáros Mátyás teljesítménye önmagáért beszél: a 10. helyezés az országos élmezőnyt jelenti, különösen egy ilyen összetett, nagy presztízsű versenyen.
Már több tízezer idős ember biztonságát szolgálja Magyarországon.
A Gróf Széchenyi Ödön emlékplakett a hazai tűzoltóság egyik legnagyobb rangú szakmai elismerése.
Aktuális témák a Zalakocka Aktuál podcastjében.
Számos szórakoztató, zenés, kulturális elem színesítette a kétnapos rendezvényt.