Kanizsa - 2023. július 28., Péntek
#Nagykanizsa #Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ #felvételi

Emelkedett a felvett hallgatók száma

Emelkedett a felvett hallgatók száma

Dr. Kaszás Nikoletta főigazgató: azok, akik nem kerültek be az intézmény által indított szakokra, az augusztusi pótfelvételin újra próbálkozhatnak (Fotó: Zalakocka)

A Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ főigazgatója, dr. Kaszás Nikoletta örömmel jelentette be, hogy a következő tanévben az intézmény 126 új hallgatót tud felvenni, ami 60 százalékos növekedést jelent az elmúlt három év átlagához képest. Az intézmény vonzóvá vált nem csak a magyar diákok, hanem a külföldi hallgatók számára is, mivel három képzést is angol nyelven hirdettek meg.

A felvételi eljárásban jelentős átalakulás zajlott, az emelt szintű érettségi nem volt kötelező, és számos egyetem eltörölte a 280 pontos minimum határt. Ez talán hozzájárult ahhoz, hogy a hallgatók bátrabban jelentkeztek az alapszakokra, és megnövekedett az érdeklődés a levelezős képzések iránt.

A főigazgató elmondta továbbá, hogy az intézmény új szakokkal bővült a felvételi eljárásban, mint például a körforgásos gazdaság menedzsment mesterszak, a körforgásos gazdaság tervező-fejlesztő mérnök mesterszak, a fenntartható és körforgásos turizmus alapszak és a kereskedelem és marketing alapszak. A ponthatárok 5-10 százalékkal emelkedtek a tavalyi évhez képest, ami annak köszönhető, hogy idén többen jelentkeztek hazai felsőoktatási intézményekbe.

- Azok, akik nem kerültek be az intézmény által indított szakokra, az augusztusi pótfelvételin újra próbálkozhatnak. Az intézmény minden szakot meghirdet, és mérnöki és informatikai területeken államilag támogatott, ösztöndíjas helyek is elérhetőek lesznek - hangsúlyozta dr. Kaszás Nikoletta főigazgató.

 

 

Még érdekes lehet ...


2023. október 02., Hétfő

Torzó meredezik a Sétakertben

Egykor szobortalapzat lehetett, vagy bunker bejárat, ma már nem tudni, de úgy tűnik elfeledkeztek a Sétakertnek erről a szegletéről.


2023. október 01., Vasárnap

Közösséggé szövik a horvátságot

Negyedszázados jubileumát ünnepelte szombaton Nagykanizsán a Medgyaszay Házban a város horvát nemzetiségi önkormányzata.


2023. szeptember 30., Szombat

Diákolimpiai sikerek elismerése

A elmúlt tanévben a diákolimpián kiemelkedő eredményt elért diákokat köszöntötték pénteken a Medgyaszay Házban.


2023. szeptember 29., Péntek

Európának konzervatív fordulatra van szüksége

Varga Judit volt a NagyON Kanizsa vendége csütörtökön, a volt igazságügyi miniszterrel Cseresnyés Péter beszélgetett.


2023. szeptember 26., Kedd

Varga Judit érkezik Nagykanizsára

A volt igazságügyi miniszter a NagyON Kanizsa Egyesület vendége lesz.


2023. szeptember 24., Vasárnap

Autómentes nap Kanizsán

Megmozgatták a gyerekeket és városi kerékpártúrát is tartottak.


2023. szeptember 22., Péntek

Épül a járda a bajcsai városrészben

Bajcsára is jutott az 588 milliós kormányzati támogatásból.


2023. szeptember 21., Csütörtök

Épül a vízelvezető rendszer a Garay utcai garázsok mögött

Régi problémát orvosolnak a szakemberek.


2023. szeptember 20., Szerda

72 milliót költöttek el a semmire

Pontosan tetten érhető, miként folyik el a pénz a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft.-nél - jelentette ki Radics Bálint, a Fidesz önkormányzati képviselője, aki az önkormányzati cég közfeladatot ellátó tevékenységét vette górcső alá.


2023. szeptember 18., Hétfő

Bővül a parkolóhelyek száma a keleti városrészben

Emellett három új járdakapcsolatot is kialakítanak a nemrég megépült sportcsarnok irányába, hogy minden oldalról jól megközelíthető legyen a Kanizsa Aréna.


Óvodai rekonstrukciók

Két intézményben is elkezdődnek a felújítási munkák.

#Nagykanizsa

Torzó meredezik a Sétakertben

Torzó meredezik a Sétakertben

2023. október 02. - Kanizsa

Közösséggé szövik a horvátságot

Közösséggé szövik a horvátságot

2023. október 01. - Kanizsa

Diákolimpiai sikerek elismerése

Diákolimpiai sikerek elismerése

2023. szeptember 30. - Kanizsa

A szülők is megkóstolhatták

A szülők is megkóstolhatták

2023. szeptember 29. - Érdekes

Programok a hétvégére

Programok a hétvégére

2023. szeptember 28. - Érdekes

Varga Judit érkezik Nagykanizsára

Varga Judit érkezik Nagykanizsára

2023. szeptember 26. - Kanizsa

Már lehet regisztrálni az énekversenyre

Már lehet regisztrálni az énekversenyre

2023. szeptember 26. - Kultúra

Passzold vissza Tesó!

Passzold vissza Tesó!

2023. szeptember 25. - Érdekes

+