Kanizsa - 2023. augusztus 02., Szerda
#Nagykanizsa #plusz forrás #út- és járdafelújítás #Bizzer András

Több mint 150 millió forint érkezett a város kasszájába

Több mint 150 millió forint érkezett a város kasszájába

Bizzer András alpolgármester: utak, járdák felújítására kellene költeni a pénzt (Fotó: archív, Gergely Szilárd)

Nemrég 153 millió forintos plusz bevételre tett szert Nagykanizsa, amely korábban nem volt betervezve a város költségvetésébe. 

- A plusz forrás beérkezése annak köszönhető, hogy a múlt év során a Sberbanknál „beragadt” önkormányzati pénzekkel kapcsolatban most egy újabb igényt lehetett sikeresen érvényesíteni - árulta el Bizzer András alpolgármester. - A plusz forrás megszerzésének érdekében több egyeztetés és tárgyalás is zajlott polgármester úrral, illetve velem alpolgármesterként. Örülök, hogy a munkánk eredményeképpen most 153 millió forinttal gazdagabb lett Nagykanizsa és nagyon remélem azt, hogy ezt a szabad forrást nem az önkormányzati cégvezetők további jutalmazására vagy esetleg a fizetésük további emelésére fogja fordítani a közgyűlési többséggel rendelkező baloldali ÉVE-frakció.

A kanizsai Fidesz-frakció azt javasolja, hogy a most megkapott 153 millió forintot a kanizsai emberek érdekében út- és járdafelújításokra költse el a város. Bizzer András alpolgármester úgy fogalmazott: bőven vannak kátyús és rossz állapotú utak, illetve járdák a város területén. A konkrét helyszínekre hamarosan javaslatot tesznek. 

- Azt pedig csak remélni tudom, hogy a közgyűlési többséggel rendelkező baloldali ÉVE-frakció mindezt nem fogja megakadályozni - jegyezte meg Bizzer András.

Még érdekes lehet ...


2024. május 11., Szombat

Megemlékezés a nagykanizsai katonahősről

Vitéz Szabadi Béla példa lehet a mai generáció előtt.


2024. május 10., Péntek

Hazugságokkal hergel az ÉVE

Radics Bálintot megdöbbentette az a fajta szélhámosság, amit az ÉVE megenged magának.


2024. május 09., Csütörtök

Deutsch Tamás lesz a vendég Kanizsán

Május 15-én folytatódik a NagyON Kanizsa Polgári Est sorozata.


Emléktáblát avatnak Nagykanizsán

A vitézek leszármazottai találkoznak.


2024. május 03., Péntek

Indul a Sörgyár utca aszfaltozása

Az útszakasz felújítása közel 11,5 millió forintba kerül.


Eltűnnek végre a kátyúk

Teljes hosszában megújul a Napsugár utca burkolata.


2024. április 30., Kedd

Hitelprogram a hazai kkv-szektor tagjainak

Radics Bálint, a Széchenyi Programiroda vezető tanácsadója ismertette az aktuális EU-s pályázati felhívásokat a kanizsai kamara rendezvényén.


Párbeszéd, közös felelősségvállalás

Lakossági fórumot tartottak Ligetvárosban.


NagyON MÁJUS!

Majális a Csótónál a NagyON Kanizsa jóvoltából.


2024. április 28., Vasárnap

Városnapi kavalkád Nagykanizsán

A szervezők igyekeztek minden korosztályt megszólítani.


2024. április 27., Szombat

A Fidesz szembesítette ígéreteivel az ÉVE-frakciót

A kanizsai Fidesz összegyűjtötte azokat a meg nem valósult ígéreteket, melyeket az ÉVE többségi frakciója tett az elmúlt 4 évben.


Városnap Nagykanizsán

Kétnapos program Kanizsa szívében.


2024. április 25., Csütörtök

Felbolydul Nagykanizsa

Lezárások várják a közlekedőket a város napján.


Katonai eskü az Erzsébet téren

Arra kérik a lakosságot, hogy a katonákban a béke őrzőit lássák.


2024. április 23., Kedd

Az ÉVE lemondott a városáról?

Soha nem volt még ilyen koszos Nagykanizsa.


2024. április 22., Hétfő

Pár óra alatt összegyűjtötték az ajánlásokat

Balogh László: „nem állunk le, mert szeretnénk minden választópolgárral személyesen is találkozni”.


A bölcsődék napja

Balogh László polgármester szerint sokat kell gondozni a gyermeki lelket.

+