Kanizsa - 2023. szeptember 29., Péntek
#Nagykanizsa #NagyON Kanizsa Egyesület #Cseresnyés Péter #Varga Judit

Európának konzervatív fordulatra van szüksége

Európának konzervatív fordulatra van szüksége

Cseresnyés Péter ezúttal Varga Judittal beszélgetett, leginkább az Európai Unió és Magyarország viszonya volt a téma (Fotó: Gergely Szilárd)

Kis túlzással még a csilláron is lógtak az emberek, annyian voltak kíváncsiak csütörtök este Varga Juditra, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnökére, volt igazságügyi miniszterre, aki a NagyON Kanizsa Egyesület meghívására érkezett a dél-zalai városba. Az Egylet Pincében ezúttal is Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő beszélgetett a vendéggel, akit alig akart elengedni a kanizsai közönség. 

Varga Judit először részletesen mesélt életének azok időszakáról, amikor 2009-től kilenc évig dolgozott az Európai Parlamentben politikai tanácsadóként, ahol három évig tagja volt Áder János EP-képviselő, későbbi köztársasági elnök csapatának. Majd 2018-ban európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárrá nevezték ki. Államtitkárként Magyarország nemzeti szuverenitásra épülő migrációs álláspontját képviselte, miszerint minden országnak joga van eldönteni, hogy kiket enged be a területére. Részt vett a Sargentini-jelentés állításainak megcáfolására törekvő kormányzati jogi érvrendszer kidolgozásában, majd később képviselte a magyar kormányt a 7-es cikk szerinti eljárás vitáiban.

Álláspontja szerint Magyarország ellen politikai és nem jogi alapon indított eljárást az Európai Parlament. 

- Rengeteg megbeszélésen, egyeztetésen és tárgyaláson vettem részt Brüsszelben, ahol számtalan alkalommal bebizonyosodott, hogy Magyarországot azért támadják, mert kiáll saját szuverenitása mellett, nem ért egyet az uniós migránspolitikával és a gender-elmélet helyett a hagyományos családmodellt támogatja - mondta Varga Judit, aki emlékeztetett arra:

Magyarország ellen úgy indult el a 7-es cikk szerinti eljárás, hogy az EU a saját szabályait is megszegte, hiszen annak idején a tartózkodó szavazatokat nem számolták bele a végeredménybe.

202309291027_NKGVJN-19.jpg (1500×1001)Varga Judit az uniós pénzek érkezésével kapcsolatban az optimisták táborát erősíti (Fotó: Gergely Szilárd)

- Számtalan történetet tudnék mesélni, melyek során világosan kiderült, hogy nem a jogállamisággal, a rezsicsökkentéssel vagy a családpolitikával van problémája Brüsszelnek, hanem azzal, hogy mi magyarok mást gondolunk bizonyos kérdésekben. És persze azt is nehezen emészti meg a balliberális túlsúlyban lévő Európai Parlament, hogy erős felhatalmazást kaptunk a választópolgároktól és nem kényszerülünk piszkos alkukra, s nem ijedünk meg, ha nyomást gyakorolnak ránk. Egyébként számos európai országban vannak olyanok, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, s remélhetőleg a jövő évi uniós választásokon az ő szavazataik segítségével elkezdődhet a konzervatív fordulat Brüsszelben is.

Varga Judit az uniós pénzek érkezésével kapcsolatban az optimisták táborát erősíti. Mint mondta:

vannak olyan ügyek, mint például az uniós költségvetés módosítása, ahol szükség lesz Magyarország támogató szavazatára is,

éppen ezért azt gondolja, hogy a előbb-utóbb megkapja az ország a neki jogosan járó forrásokat. Ursula von der Leyennel kapcsolatban pedig úgy vélekedett: ha újra akarja magát választatni az Európai Bizottság elnöke, akkor bizony a konzervatív erők szavazataira is szüksége lesz.

A beszélgetés során Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy mekkora tétje lesz a jövő évi önkormányzati és európai uniós választásoknak, hiszen csak akkor következhet be fordulat az unió politikájában, ha sikerül megtörni a balliberálisok hegemóniáját és egy józan, konzervatív értékeket képviselő többség irányítja majd Európát. 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2023. november 29., Szerda

Tükörsima aszfaltos út vezet egészen a Zöldtáborig

1267 méter hosszon kapott új burkolatot a Majális utca a Csónakázó-tónál.


2023. november 28., Kedd

Az iskoláig aszfaltoztak

Közel 250 méter hosszúságban kapott új aszfaltburkolatot Miklósfán az Iskola utca.


2023. november 27., Hétfő

Újabb vendég, újabb témák a polgári esten

Az év utolsó polgári estje következik Dr. Gelencsér Andrással.


2023. november 23., Csütörtök

Hamarosan visszaköltözhetnek a gyerekek

A csoportszobákba új világítótestek is kerültek.


Már nem ázik be az óvoda

A közelmúltban fejeződtek be a munkálatok a ligetvárosi tagóvodában, csütörtökön pedig a műszaki átadás is megtörtént.


A Bolyai matekverseny idei legjobbjai

Idén 13 általános iskola 109 tanulója nevezett a tudáspróbára.


2023. november 22., Szerda

Visszakerültek a munkaerőpiacra

Az elért eredményeket összegezték a zárókonferencián.


2023. november 21., Kedd

Megadja Gábor publicistával folytatódik a sorozat

November 24-én, pénteken az Egylet Pincében várja az érdeklődőket a  NagyON Kanizsa Egyesület.


Ekkora halakat még sosem telepítettek a Csónakázó-tóba

Az idén ez már a nyolcadik haltelepítés volt a tavon.


2023. november 15., Szerda

Elkészült a járdaszakasz a bajcsai városrészben

A közelmúltban befejeződött a Vöröshegyi utca járdafelújítása a bajcsai városrészben.


2023. november 13., Hétfő

A város fejlődése töretlen, köszönhetően a kormányzati támogatásoknak

A közgyűlési többséggel rendelkező baloldali ÉVE-frakció - az alpolgármester javaslata ellenére - nem szavazta meg a parkoló építéséhez szükséges saját forrást.


2023. november 12., Vasárnap

Gálaműsor, kiállítás és díjátadó a horvát napon Nagykanizsán

Nagykanizsán tartotta szombaton az országos horvát napot az Országos Horvát Önkormányzat és a Magyarországi Horvátok Szövetsége.


2023. november 08., Szerda

A Közbeszerzési Hatósághoz fordult a polgármester

Az ok: a víztorony felújítására kiírt közbeszerzési eljárást - forráshiányra hivatkozva - eredménytelenné nyilvánította a vízmű, holott a fedezet rendelkezésre állt.

+