(Fotó: Gergely Szilárd)
Hajnali köd, remegő pára, a felhők mögül felsejlő napsugarak és az ezer színben pompázó természet. Gergely Szilárd fotós kollégánk mindannyiunk helyett kelt fel kora reggel, hogy megörökítse a Csónakázó-tó ébredését. Az ősz pillanatképei egy csokorban. Ha tetszenek a fotók, dobjatok egy lájkot és persze osszátok is meg!
1267 méter hosszon kapott új burkolatot a Majális utca a Csónakázó-tónál.
Közel 250 méter hosszúságban kapott új aszfaltburkolatot Miklósfán az Iskola utca.
Az év utolsó polgári estje következik Dr. Gelencsér Andrással.
A csoportszobákba új világítótestek is kerültek.
A közelmúltban fejeződtek be a munkálatok a ligetvárosi tagóvodában, csütörtökön pedig a műszaki átadás is megtörtént.
Idén 13 általános iskola 109 tanulója nevezett a tudáspróbára.
Az elért eredményeket összegezték a zárókonferencián.
November 24-én, pénteken az Egylet Pincében várja az érdeklődőket a NagyON Kanizsa Egyesület.
Az idén ez már a nyolcadik haltelepítés volt a tavon.
A közelmúltban befejeződött a Vöröshegyi utca járdafelújítása a bajcsai városrészben.
A közgyűlési többséggel rendelkező baloldali ÉVE-frakció - az alpolgármester javaslata ellenére - nem szavazta meg a parkoló építéséhez szükséges saját forrást.
Nagykanizsán tartotta szombaton az országos horvát napot az Országos Horvát Önkormányzat és a Magyarországi Horvátok Szövetsége.
Az ok: a víztorony felújítására kiírt közbeszerzési eljárást - forráshiányra hivatkozva - eredménytelenné nyilvánította a vízmű, holott a fedezet rendelkezésre állt.