Mező Gábor kivitelező (balról), Dombai Tibor műszaki ellenőr és Radics Bálint képviselő a ligetvárosi tagóvodánál (Fotó: Zalakocka)
Befejeződött a Csengery utcán található ligetvárosi tagóvoda tetőfelújítása. Mint arról korábban beszámoltunk: az ingatlanon több lépcsőben történtek felújítási munkálatok.
Az intézmény 2016-ban részleges felújításon esett át, amely felújítás az épület tetőszerkezetét és tetőhéjalását nem érintette. Ezt követően a részben felújított épületen több helyen a beázás nyomai voltak felfedezhetők, így a legszükségesebb felújításokat 2020 végén elvégezték, illetve a tetőzet egy része is új, bitumenes zsindelyfedést kapott.
Az épület többi részén ugyanakkor ismételten beázások nyomai voltak tapasztalhatók, ezért az önkormányzat az 588 millió forintos kormányzati támogatás terhére a tető még fel nem újított részére koncentrált. A munkálatok a közelmúltban befejeződtek, csütörtökön pedig a műszaki átadás is megtörtént.
Radics Bálint, a terület önkormányzati képviselője a helyszínen úgy fogalmazott: a közel 22 millió forintos beruházás azért volt fontos, hogy megóvják az épületet a beázásoktól és az ebből következő állagromlástól.
Helyezkedik a pártkatona?
Akkor vegyük sorra, mi történt Nagykanizsán az elmúlt években!
Az ÉVE kvázi beismerte, hogy leépül a város a vezetésük alatt.
A hétvégén a Kiskanizsai Polgári Olvasókör szervezésében harmadik alkalommal volt busójárás a dél-zalai településen.
Az önkormányzat azt tervezi, hogy március 1-től közigazgatási bírsággal sújtják mindazokat, akik zöldterületen parkolnak.
Az ÉVE hat évvel ezelőtt tett ígéretet a körforgalom kiépítésére, ám azóta egy kapavágás sem történt a területen.
Új szakrendelések Zalában kizárólag Nagykanizsán.
Bérkiegészítést javasol a Fidesz.
A Csótó idén 50 éve készült el nagy társadalmi összefogással, ebből az apropóból írtak ki pályázatot.
Mráz Ágoston Sámuel volt a polgári est sorozat vendége.