Cseresnyés Péter bocsánatkérésre szólította fel a hivatásos károgókat (Fotó: Gergely Szilárd)
A pedagógus béremeléssel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót pénteken Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, aki a tanárokkal szembeni bocsánatkérésre szólította fel mindazokat, akik az elmúlt időszakban azt terjesztették, hogy nem lesz béremelés.
Mint azt Cseresnyés Péter elmondta: a kormány az ígéretéhez híven végrehajtotta a pedagógusok béremelését, az átlagosan 32 százalékkal megemelt fizetéseket legkésőbb hétfőig megkapják a tanárok.
- Sajnos Nagykanizsán is vannak hivatásos károgók, olyan politikusok, akik álhírekkel riogattak, például azzal, hogy a szakképzésben dolgozókra vagy éppen az óvodapedagógusokra nem fog vonatkozni a béremelés - emlékeztetett Cseresnyés Péter, aki rámutatott: minden pedagógus megkapta a béremelést, ami Nagykanizsán és környékén több mint ezer tanárt érint. - Mindez azt is jelenti, hogy a pedagógusok átlagbére 600 ezer forint fölé emelkedett.
Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: reméli, hogy azok a tudorkák, akik megpróbálták félrevezetni a pedagógusokat, most előállnak és bocsánatot kérnek.
Cseresnyés Péter végezetül azt mondta: örül, hogy a pedagógusok anyagi megbecsülése javult, hiszen mindannyiunk közös érdeke az, hogy a jövő nemzedéke megfelelő tudással kerüljön ki a nagybetűs életbe.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.