Szabó Szilárd képviselő azt mutatja, hogy egy kis részen is elegendő volt a meder burkolása a probléma elhárításához (Fotó: Zalakocka)
Kitisztították és egy részét le is burkolták a csapadékvíz-elvezető árokrendszernek a bagolai városrészben. Mint azt Szabó Szilárd, a terület önkormányzati képviselője a helyszíni szemle során elmondta: korábban gyakori probléma volt, hogy a Bagoly út alján összegyűlt a csapadékvíz, amit az árokrendszer képtelen volt elvezetni, ezért időnként a lakóházak lábazatát is elérte a víz.
– Tavaly az egyik közgyűlésen jeleztem a problémát és kértem az önkormányzatot, hogy biztosítson forrást a meder betonelemekkel való burkolására, illetve az út felső részén annak tisztítására – emlékeztetett a képviselő, aki hozzátette: elegendő volt egy rövid szakaszon burkolni a gyűjtőmedret, így cirka 600 ezer forintból orvosolható volt a probléma.
Élete példamutató volt: szerénysége, elhivatottsága és a zene iránti szenvedélye maradandó nyomot hagyott tanítványaiban, kollégáiban és a zalai közösségekben.
Kékfényterápiás berendezést vásároltak a jótékonysági vadászat bevételéből.
A part nagy részén csak a versenyzők pecázhatnak.
A nyár közeledtével új kedvenc született: a rózsaszínű angyalhaj fagylalt nem csupán különleges íze, hanem látványos megjelenése miatt is az év egyik slágertermékévé válhat.
A betegek és a látogatók türelmét és megértését kérik.
Talán ésszerűbb lenne kérdezni, mint hülyeségeket kitalálni és terjeszteni.
Folytatódnak a honvédségi gyakorlatok a kiskanizsai lőtéren.
A Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás kitöltésére biztatott dr. Budai Gyula miniszteri biztos Nagykanizsán.
Újabb sikeres haltelepítés a horgászok örömére.
A miniszteri biztos április 15-én (kedd) érkezik Kanizsára.
A megbeszélésen az országgyűlési képviselő bemutatta a város adta lehetőségeket, illetőleg szó esett arról a híd szerepről, amit Magyarország jelent az EU és Kína között.