Cseresnyés Péter és a sajtó munkatársai (Fotó: zalakocka.hu)
A szabad sajtó napján, március 15-én a média munkatársait, az újságírókat és fotósokat köszöntötte Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő Nagykanizsán.
A sajtóreggelin a politikus megköszönte a jelenlévőknek a közös munkát és azt, hogy szolid nézőpontból megfogalmazott véleményt formálva sikerült az elmúlt egy évben is tájékoztatni a kanizsai és környékbeli eseményekről az ott élőket. Miközben a helyi objektívnak mondott baloldali sajtóban egyfajta szélső elfogultság tapasztalható, nem fogadnak el másik véleményt, mint a sajátjukat.
Jelezte, hogy két fontos választás előtt állunk, ezért felfokozott időszak következik tavasszal. Arról is beszélt, hogy az elmúlt években, 2010 óta a nehézségek ellenére sikerült eredményeket elérni a városban, majd 2019-ben ez abbamaradt, megtorpant. Hogy Nagykanizsa újabb lendületet kapjon fontos, hogy megfelelő információt kapjanak a helyiek.
A közel 12 négyzetkilométeres területen utoljára 1996-ban volt éleslövészet.
Október 11-én dr. Hortay Olivér, a Századvég Kutatóintézet igazgatója lesz a vendég.
A Nagykanizsai Polgári Egyesület tartott megemlékezést az aradi vértanúk évfordulóján.
A fideszes képviselők minden, a város fejlődését szolgáló döntést támogatni kívánnak és továbbítani fogják a lakossági igényeket, panaszokat.
Immár Horváth Jácint polgármester vezetésével csütörtökön megtartotta alakuló ülését a kanizsai közgyűlés.
Idén ünnepli 60. évfordulóját az intézmény, a tornaterem a tanév kezdetére újult meg.
Tudományos túra indul pénteken 16 órakor, az állomásokon egyebek mellett a természettudomány és a fenntarthatóság témaköreivel lehet ismerkedni.
Közösségi összefogásból született meg a kiállítótér.
A Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség tagjai által létrehozott kiállítás szeptember 13-án, a dödöllefesztivál első napján nyitja ki kapuit.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt változtatás nélkül közöljük.
A szabályok betartása mellett a hagyományok és új kezdeményezések is fontos szerepet kapnak a jövőben.
A beruházás már középtávon is megtérülne, hiszen egy-egy alkalomra több milliós költsége van az ideiglenes áramhálózat kiépítésének.
A Fidesz nem engedi szőnyeg alá söpörni az ügyet.