A díszeket dr. Némethné Kovács Edit, Cseresnyés Péter és dr. Brünner Szilveszter helyezte fel (Fotó: Gergely Szilárd)
Kanizsai óvodások által készített tojásdíszek kerültek a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház parkjának egyik fájára. A kedves kis ajándékokat csütörtökön dr. Némethné Kovács Edit, a Nagykanizsa Központi Óvoda vezetője, dr. Brünner Szilveszter, a kórház főigazgatója és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő erősítette fel a fára. Mint elhangzott: a Polgári Kanizsáért Alapítvány hagyományteremtő céllal kérte tojásdíszek készítésére az óvodákat.
A gyerekek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába, így összesen 16 dísz készült el - mondta a központi óvoda vezetője, aki azt is elárulta, hogy a közösségi oldalra feltöltött fotók közül az első három helyezett összesen több mint 1700 kedvelést kapott. A tetszésnyilvánítás egyben szavazatnak is számított, így az első helyen a Piarista Óvoda, a második helyen a Hevesi óvoda, míg a harmadik helyen az Attila utcai Óvoda végzett.
Dr. Brünner Szilveszter főigazgató köszönetét fejezte ki a meglepetésért, s mint mondta: húsvétkor is vannak olyan gyerekek, akik az ünnepet a kórházban töltik, így a tojásfa minden bizonnyal nagy tetszést arat majd.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő pedig a civilek közösségi támogatását emelte ki, mint mondta: pár évvel ezelőtt hasonló kezdeményezés keretében sikerült egy kis játszóteret kialakítani a kórház parkjában.
„Az ámulattól elakad a lélegzetem, amikor újra és újra meghallgatom ezt a robothangon elmondott korszakos és éleslátó gyorselemzést.”
Több mint 40 egyetemi hallgató vehette át a diplomáját.
Ideiglenes korlátozások a nagykanizsai gyakorló- és lőtéren július 14–18. között.
A sztómagondozás már elérhető az új helyszínen, amelyhez nem szükséges beutaló, csupán időpontfoglalás.
Vendégünk ezúttal Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.
Radics Bálint önkormányzati képviselő szerint ezzel az „üzlettel” biztosan jól jár majd valaki, de az nem a kanizsai önkormányzat lesz.
A legjobbak külön elismerést kaptak.
Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A vármegyei napilapnak nyilatkozott Steiner Ferencné, Margit néni egyik unokája.
Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője szerint erős a gyanú, hogy a nyaraló megtetszett valakinek.
Szeretném megköszönni azt a kedvességet, odafigyelést és türelmet, amit tőletek kaptunk – utalt a kórházi ellátásra Laskáné Ági.
A versenytárgyalást hamarosan kiírják, ahol a legmagasabb ajánlatot tevő személyt hirdetik ki nyertesnek.
Steiner Ferencnét keresik a rendőrök.
Újabb bizonyíték arra, hogy a kormány – az ÉVE narratívájával ellentétben – nem hagyta magára a várost.
A fiatalok a strand vendégeinek értékeire is figyelnek.
Futás közben esett össze, futótársa, Richter László mentette meg az életét.
Országos szinten figyeltek fel rá – dehát akkor mégis történt valami a fideszes városvezetés időszakában?