A tavalyi augusztus 20-i rendezvényen több ezren voltak (Fotó: archív, Gergely Szilárd)
Sajnálattal, ugyanakkor nem túl meglepetten értesültünk arról, hogy a nagykanizsai önkormányzat tulajdonosi bizottsága nem ad hozzájárulást a május elsejére tervezett közösségi programunk lebonyolításához a Csónakázó-tónál – fogalmazott Bodnár Attila, a NagyON Kanizsa Egyesület tagja, miután a legutóbbi közgyűlésen ezt kijelentette dr. Fodor Csaba, a bizottság elnöke.
Bodnár Attila elmondta: a tavalyi augusztus 20-i rendezvényük sikerén felbuzdulva kezdték el megszervezni a május elsejei, koncertekkel és egyéb közösségi programokkal átszőtt rendezvényt, ám a helyszín biztosítására vonatkozó kérelmüket először napirendre sem vette a tulajdonosi bizottság, később pedig olyan információkat kértek, amelyek korábban nem voltak feltételei a kérelem benyújtásának.
– Ha dr. Fodor Csaba bizottsági elnök előre tudta – mint ahogy azt kijelentette –, hogy nem kapunk engedélyt a bizottságtól a Csónakázó-tó használatára, akkor miért kellett ezt a színjátékot eljátszani? – kérdezte Bodnár Attila, aki hozzátette: egyesületük nem politikai nagygyűlést akar tartani, hanem egy kellemes és szórakoztató délutánt szervezne a város lakosságának, ezért kérik dr. Fodor Csabát, hogy támogassa ezt a kikapcsolódási lehetőséget a nagykanizsaiaknak.
– A május elsejei rendezvényünkön több koncert is lenne, a helyi zenekarokon túl fellépne Dolly, a Gypo Circus, az Új Babylon - Omega Tribute Zenekar, s az est tűzijátékkal zárulna. Nyilván a fellépő zenekarokkal már jóval korábban le kellett egyeztetni az időpontot, ezért is sajnáljuk, hogy a bizottság megpróbálja megakadályozni, hogy a kanizsaiak egy ilyen rendezvényen részt vehessenek.
Bodnár Attila jelezte: a fentiektől függetlenül ismét benyújtják a helyszínre vonatkozó kérelmüket és remélik, hogy pozitív döntés fog születni.
Az Európai Parlamenti képviselő március 21-én (péntek) érkezik Kanizsára.
Balogh László: „Néha már attól félünk, gyűlölködőnek tartanak, ha felvállaljuk önazonosságunkat”
Továbbra is azt tanácsoljuk Tar Mihálynak, hogy fektessen nagyobb energiát a munkába.
A forradalom és szabadságharc évfordulóján.
Három tonnányi pikkelyessel bővült a halállomány.
Minden fontos információ egy helyen.
A fegyver a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban
Március 14-én kora este hív emlékezni a Nagykanizsai Polgári Egyesület.
A Szabadics Építőipari Zrt. a megosztott az Év Építőipari CSR Kampánya Díjat vehette át.
A találkozóra nemcsak a Dunántúl különböző pontjairól érkeztek gyűjtők, hanem Szerbiából, Szlovéniából és Ausztriából is.
A jobbikos "politikus" lebukott, ahogy a Tisza Párt Kongresszusán tapsikolt.
Nyolcvanadik születésnapján köszöntötték Dobri Lajost.
Óriási a jóérzésű emberek felháborodása a legnagyobb közösségi portálon.
A vármegyék egykori egyletei jó példát mutatnak és erőt adnak a ma egyesületeinek is.
Nemcsak a háborús hősök emlékét őrizheted, hanem értékes könyvcsomagot is nyerhetsz
Támogatást nyújthat nagyobb szabadtéri tüzeknél, vagy eltűnt személyek keresése során.