Szombaton Miklósfán minden a répáról szólt (Fotó: Gergely Szilárd)
Aki szereti a házias ízeket, a répalevest, répás rétest, édességeket és különlegességeket, annak szombaton Miklósfán volt a helye, ahol 22. alkalommal rendezték meg a répafőző fesztivált.
Nagy István agrárminiszter volt a rendezvény magas rangú vendége, aki megköszönte a miklósfaiaknak, hogy elindították s megtartották a fesztivált, s értékként tekintenek a kerekrépára.
- A hungarikum mozgalom azért alakult – jelezte -, hogy a helyi közösségek találják meg azokat a rájuk jellemző tárgyi, gasztronómiai, vagy kulturális értékeket, amelyek arra a kisebb, vagy nagyobb tájra igazán jellemzőek. Nem véletlenül nevezték ezt a vidéket, a települést répásnak. Az az érték, hogy Önök ezt ünneppé varázsolják, ez feltámasztja az egész kerekrépa termesztésnek, fogyasztásnak a lehetőségét.
Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és térség országgyűlési képviselője a példamutatást hangsúlyozta a rendezvény megnyitóján, mégpedig azért, mert példaértékű, ahogy a helyiek ápolják örökségüket s tovább is adják.
Radics Bálint, Miklósfa önkormányzati képviselője pedig az esemény, illetve a kerekrépa egyediségéről beszélt. Elmondta, hogy itt azért finomabb a savanyított répa, mint máshol, mert különleges eljárással, kovásszal készítik. A rendezvény pedig évről évre népszerű, a koronavírus-járvány sem törte meg.
- Mindez annak köszönhető, hogy a fiatalok az idősebbekkel kiegészülve átvették a répafőző fesztivál lebonyolítását, sokan segédkeztek abban, hogy 600 adag répaétel elkészüljön és az ide látogatók jól érezzék magukat fesztiváli környezetben.
A répás finomságok kóstolása mellett színes kulturális programok, kézműves vásár és büfé is várta a látogatókat. Az esemény legfőbb attrakciója a répafőző verseny volt, amelynek keretében több kategóriában mérettették meg magukat a nevezők.
Nagykanizsa természetes ékszerdoboza.
Podcast sorozatunkban az aktuális közéleti, gazdasági, politikai témákat boncolgatjuk, elemezzük.
A betegek számára ételkóstolóval indul a program.
A Fidesz európai parlamenti képviselője volt a vendég Nagykanizsán.
Vándorkiállítás nyílt Boldog Jerzy Popieluszko vértanúról a Halis István Városi Könyvtárban.
Éledezik a természet, bár az igazi tavasz még várat magára.
Elültették a korai juhart az időspirálba.
Miniszteri elismerésben részesült a kanizsai kórház főorvosa.
Az Európai Parlamenti képviselő március 21-én (péntek) érkezik Kanizsára.
Balogh László: „Néha már attól félünk, gyűlölködőnek tartanak, ha felvállaljuk önazonosságunkat”
Továbbra is azt tanácsoljuk Tar Mihálynak, hogy fektessen nagyobb energiát a munkába.
A forradalom és szabadságharc évfordulóján.
Három tonnányi pikkelyessel bővült a halállomány.
Minden fontos információ egy helyen.