A fotón az idei év kitüntetettjei: b-j Radics Róbert, Szili Győző, Kanizsai József, dr. Czigány Róbert, Balogh László, Kunics György, Stimecz Fridolin, Miskó János, Kalocsai Norbert; elöl b-j: Péntek György, Püspökiné Jámbor Zsuzsanna Irén, Baráth Yvette Ágnes, dr. Gottschál Marianna, Vári Éva, prof. dr. Szabó Gábor, Szollár-Nikolics Zsanna, Tóthné Vágó Alexandra (Fotó: Gergely Szilárd)
Péntekre és szombatra számos programmal készültek a szervezők a városnapi rendezvényre. Az Erzsébet téren színpadi fellépők szórakoztatták a közönséget, emellett a vásárban válogathattak az érdeklődők pénteken délelőttől, de estére is jutott program. Öt országos hírű zenekar is érkezett a városba, pénteken fellépett a Blahalouisiana és a Margaret Island, szombaton pedig a Honeybeast, valamint a Hooligans, de tűzijáték és utcabál is várta a város lakóit.
Pénteken díszközgyűlést is tartottak, melyen részt vettek az önkormányzati képviselők, a város prominens személyiségei és a testvértelepülési delegációk tagjai. Ünnepi beszédet a 779 éves város születésnapján Balogh László polgármester mondott, melyben megemlékezett a település történetéről, majd rámutatott:
azért is gyűltünk ma össze, hogy ne csak múltunk legyen, hanem mi magunk is a múlt részeivé válva alapítsuk meg és újítsuk meg a jövőt.
A díszközgyűlésen Balogh László polgármester mondott ünnepi beszédet (Fotó: Gergely Szilárd)
- Hagyományunkra, nagyjainkra és kitüntetett alakjainkra támaszkodva az eddig elvégzett munkánkkal mi is hozzájárulunk az elkövetkező időkhöz, mert hiszünk a sikeres jövőben és az igaz mérce szerinti választásban. És erre megvan minden reményünk és lehetőségünk. Hiszen az elmúlt pár év irányvesztett lassulását megelőzően városunkban sok eredményes fejlesztés valósult meg, és számos nagyszerű dolog született, melyekre mindannyian büszkék lehetünk, és melyekre a jövőben is építhetünk. Hiszem, hogy felelős hozzáállással, közösségünket szem előtt tartó magatartással, személyességet sértő viták elkerülésével újjászülethetünk e mogorva évek után, és tovább haladhatunk valódi utunkon. Ez az ünnep ennek a nemes célnak ad formát, a kitüntetettek személyében pedig tartalmat.
A díszközgyűlésen többeket kitüntettek, akik sokat tettek a városért. Idén a Város Címere elismerésben részesült a Kanizsai Fiatalok Közössége - a díjat Szollár-Nikolics Zsanna egyesületi elnök vette át -, továbbá Radics Róbert vállalkozó, Miskó János, a Nagykanizsai Honvéd Kaszinóért működtetéséért, Püspökiné Jámbor Zsuzsanna Irén pedagógus, dalkörvezető és Kanizsai József író, költő.
Az Év Vállalkozása címet kkv-kategóriában a HidroSpa Uszodatechnikai Kft., ügyvezetője Péntek György, a MURASÓDER Folyamtisztító Kft., ügyvezetője Szili Győző, illetve nagyvállalkozás kategóriában a NILFISK Production Kft., Kalocsai Norbert, a cég európai operációjának vezetője vehette át.
Paizs Ferenc Díjat kapott Kunics György osztályvezető, Szekeres József Díjat dr. Gottschál Marianna neurológus.
Nagykanizsa Városért címet kapott Stimecz Fridolin, a Jótékonysági Licit Nagykanizsa csoport életre hívója, Baráth Yvette Ágnes zenepedagógus, dr. Czigány Róbert szemész főorvos és a Szan-Dia Fitness Sport Club, a díjat Tóthné Vágó Alexandra vezetőedző vehette át.
A kitüntetettek nevében Prof. Dr. Szabó Gábor, Nagykanizsa díszpolgára szólt a megjelentekhez (Fotó: Gergely Szilárd)
A közgyűlés díszpolgári címet adományozott Vári Éva nagykanizsai születésű Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznőnek sokoldalú és gazdag színésznői pályafutása elismeréseként és Prof. Dr. Szabó Gábornak, a város szülöttjének, a lézerek fejlesztése, az ultragyors spektroszkópia, valamint az optikai módszerek ipari és orvosi alkalmazásának nemzetközi jelentőségű fizikusi és kutatásfejlesztési tevékenységéért.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.