(Fotó: Getty Images Signature)
A strandszezonnal a vízi balesetek száma is növekedni kezdett. Pedig odafigyelésssel és a szabályok betartásával megelőzhetőek a tragédiák. A vízimentők és rendőrök fokozottan figyelnek a tó- és folyópartokon. A Dunán szolgáló egyenruhások ezentúl jetskivel is segíteni tudnak a bajbajutottaknak – közölte az M1 Híradó.
A műsorban bemutatták azt a balatoni partszakaszt, ahol egy hete életét vesztette az a két fiatal, akik harmadik barátjukkal közösen egy szörfdeszkával indultak úszni a Balatonba, ám a tó közepe felé sodródtak, ahonnan ketten már nem tértek vissza a partra.
Később kiderült, hogy a tinédzserek nem tudtak úszni. Bármilyen úszást segítő eszközt használva azonban ez a baleset is elkerülhető lett volna.
„Nem szégyen bármilyen más eszközt használni, ami az úszásunkban vagy a fennmaradásunkban, a lebegésünkben segít. Lehet ez úszássegítő mellény, lehet ez úszógumi, lehet ez egy profi mentőmellény vagy a suppozok esetében lehet ez a pánt”– mondta Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője.
A Balaton déli oldalán fontos tisztában lenni azzal is, hogy a tó ugyan sokáig sekély, azonban hirtelen akár 2-3 méter méllyé is válhat.
A szakemberek idén is arra hívják fel a figyelmet, hogy a fürdőzők ismerjék a víziközlekedési és fürdőzési szabályok mellett az adott partszakasz sajátosságait és legyen mindenki tekintettel egymásra. A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője azt is elmondta, hogy évről évre visszatérő probléma az alkoholfogyasztás is.
„Aki valamilyen vízijárművel érkezik, lehet ez gépi, vagy nem gépi meghajtású jármű, ezekben az esetekben nulla tolerancia van, tehát senki nem fogyaszthat, és ne is fogyasszon alkoholt. A fürdőzőkkel kapcsolatban nincs tiltva az, hogyha valaki elmegy fürödni a Dunához, akkor ne fogyasszon alkoholt, mi azt kérjük, hogy amennyiben a folyóban kíván valaki fürödni, akkor tartózkodjon a szeszesital fogyasztásától” – mondta Prohászka Richárd alezredes, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.
A Dunában fürödni azonban csak a kijelölt helyeken szabad. Ilyenből országszerte több, mint húsz van. Aki tiltott helyen strandol és a szabályokat nem tartja be, akár 150 ezer forintos bírságot is kaphat.
A Dunai Vízirendészet flottája egyébként idén három jetski-vel, valamint egész évben használható, 8-fős, modern radar és szonárberendezéssel felszerelt hajókkal bővült. Az egyik jetski 300 lóerős. Ez a rendőrség leggyorsabb járőrhajója a folyón. A fővárosi szakaszon akár perceken belül a mentés helyszínére érhet.
„Ezt kifejezetten életmentésekre használjuk, tehát fürdőző ha elmerül akkor ezekkel nagyon gyorsan ott vagyunk. Szonár berendezéssel rendelkezik ez is” – mondta Fülöp Tibor, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság alezredese. Idén eddig összesen 20 mentéshez riasztották a vízi rendőröket a Duna magyarországi szakaszán.
A balesetben összesen hárman sérültek meg
Tűzoltók szabadították ki az autóban lévő embert
A tűzoltók siettek a helyszínre
A kerék levált az utánfutóról, majd a szemközti forgalmi sávba gurult, ahol nekiütközött egy érkező járműnek. A balesetben senki nem sérült meg, a vétlen autóban azonban anyagi kár keletkezett.
A vele egybeépített lakóházat azonban sikerült megóvni, és a tűz további lakóépületeket, illetve egy közeli napraforgótáblát sem ért el.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A rendőrök a férfit előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra. Vele szemben ittas járművezetés és kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.
A jármű forgalmi engedélyét a hatóság bevonta, vezetőjével szemben pedig helyszíni bírságot szabtak ki.
Két személyautó ütközött össze, egy ember megsérült.
A hatóságok közel fél kilogramm növényi anyagról számoltak be
A lángokat a város hivatásos tűzoltói fékezték meg.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség a nővel szemben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat. A férfinak azért kell felelnie, mert a vád szerint úgy engedte át a gépkocsi vezetését, hogy tisztában volt a nő ittasságával. Ellene jármű
Az édesanya szerint Lukácsi Péter és Györei Zsolt nemcsak kötelességüket teljesítették, hanem emberségről és rendkívüli segítőkészségről is tanúbizonyságot tettek.
A már-már cirkuszi, szó szerint életveszélyes mutatványra az Aréna parkolójában került sor.
Hordágyon mentették le a hegyről az idős túrázót.
Airsoft fegyvert fogott volt férjére és annak élettársára egy nő Zalaegerszegen.
A férfi a bűncselekmény elkövetésekor felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt. A Lenti Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat ellene, és börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
A négy vádlott 2025 júliusában több mint egymillió forintos kárt okozott, rendbontásuknak végül a kiérkező rendőrök vetettek véget.