(A képek forrása: BestPhotoTour.com)
Úti beszámolót tartott két kanizsai fotós, Kovács Krisztián és Szabó Zsolt. A két barát nemcsak fotózik, hanem külföldi fotótúrákat is szervez például Norvégiába, Moráviába, Toszkánába, vagy Izlandra. A hatfős csoportok számára a túravezetők az utazás minden részletét leszervezik, valamint fotózási tanácsokkal látják el a résztvevőket.
A 2021-es őszi olaszországi útról a Medgyaszay Házban látott fényképes beszámolót a nagykanizsai közönség a Kalandozó Kanizsaiak című programsorozat részeként. Ezúttal az észak-olaszországi Dolomitok kapta a főszerepet
A szervezők tudatosan választották az őszi időpontot, amikor a legszebbek a színek és már egyes hegycsúcsokat hó borít. Ám mivel 2021-ben kitolódott a nyárias időjárás, ezért végig napütéses, szélcsendes időben dolgoztak a fotósok, leginkább a napkelte és napnyugta egyedülálló fényeit kihasználva.
A Dolomitok sziklás tájain kívül különböző tavakat, völgyeket, kistelepüléseket és azok templomait is lencsevégre kaptak.
Ezek mellett szerepet kapott számos madárfaj, például az alpesi hófajd – melynek különlegessége, hogy a lábát is tollazat borítja, így súlya jobban eloszlik és nem süpped bele a hóba –, továbbá a havasi vagy sárgacsőrű csóka, mely egy életre hűséges marad a párjához és sziklahasadékokban található lakóhelyéhez
Az apró részletektől kezdve a távoli drónfotókig lélegzetelállító képek születtek.
Kovács Krisztiánt és Szabó Zsoltot arról kérdeztük, milyen érzés megélni, amikor fotósként elszalasztanak egy jó pillanatot, mert éppen egy utasnak van szüksége fotózási tippekre.
– Eleinte nehéz volt, és le kellett a fejemben játszanom, hogy én most nem turista vagyok, hanem azért vagyok ott, hogy az emberekkel megosszam azt a tudást, ami az adott szituációban kellhet – árulta el Kovács Krisztián.
– Nekem könnyebb kihagyni ezeket a pillanatokat, de sok esetben az utasokkal egyszerre el tudjuk készíteni mi is a képet, hiszen rutinosabbak vagyunk. Ha mégsem jut rá idő, akkor egy következő úton, már több tapasztalattal újra van esélyünk elkapni hasonló pillanatokat – mondta Szabó Zsolt.
A két barát fejében szinte egyszerre született meg a fotótúra-vezetés ötlete, és noha azelőtt nem fotóztak még együtt, hamar kiderült, hogy remekül tudnak együtt dolgozni.
Immár 9. alkalommal tartották meg a Sej-haj szép a páva elnevezésű programot.
Az Inkey Boldizsár Általános Iskolában kilenc dalkör gyűlt össze az eseményre.
Október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján Őszvilág címmel tartottak irodalmi emlékműsort a Honvéd Kaszinóban.
Járási Ildikó tárlata december 20-ig tekinthető meg a Magyar Plakát Házban.
Idén a nagykanizsai születésű Zádori Mária énekművész, Liszt Ferenc - és Kossuth-díjas kiváló művész, a Nemzet Művésze kapta a Zala Vármegye Díszpolgára kitüntető címet.
Kiállítással, kulturális műsorral és emlékek felelevenítésével ünnepelték Murakeresztúron a művelődési ház fennállásának 50. jubileumát.
A Kanizsai Fiatalok Közössége november 17-én és 18-án rendezi meg a Honvéd Kaszinó tükörtermében a III. Your Song országos énekversenyt.
A hagyományápolásban élen jár a 23 éve alakult együttes.
Több művészeti ág mutatkozik be a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban.
Komolyzenei koncertet tartottak a hétvégén a református templomban.
Állandó és időszaki kiállítással várják a látogatókat a Thúry György Múzeum Fő utcai épületében.