Kultúra - 2022. november 14., Hétfő
#szegények világnapja #Ferenc pápa #egyház

A világ nem hallja meg a szegények fájdalomkiáltását

A világ nem hallja meg a szegények fájdalomkiáltását

(Fotó: Franco Origlia / Vatican Pool - Corbis / Getty Images)

Az ukrajnai háború és az energiaválság is témája volt a szegények idei világnapjának, melynek alkalmából ezerháromszáz rászoruló vett részt a Ferenc pápa bemutatta misén és az azt követő közös vatikáni ebéden vasárnap.

Családosok, magányos idősek, menhelyeken és utcán élők ültek a Szent Péter-bazilika padsoraiban a Ferenc pápa bemutatta misén. A résztvevők - a pandémia miatt - majdnem kizárólag a római egyházmegyéből érkeztek a plébániák és egyházi szervezetek önkéntesei kíséretében. A misét követően a vatikáni audienciateremben Ferenc pápával közös ebéden vettek részt.

Ferenc pápa 2017-ben vezette be a szegényeknek szentelt világnapot, mely minden évben a Pannoniában született Szent Márton ünnepéhez legközelebbi vasárnapra esik.

A misén mondott beszédében Ferenc pápa kijelentette: meg kell törni a "bennünk lévő belső süketséget, amely megakadályozza, hogy meghalljuk a leggyengébbek elfojtott fájdalomkiáltását".

Az egyházfő szerint a mai társadalom is sebzett, és erőszakkal, igazságtalansággal, üldözéssel teli, elég arra a "kegyetlenségre gondolni, melyet az ukrán nép szenved el" - tette hozzá.

A kortárs szegénység okai között a pandémia és az éghajlatváltozás okozta gazdasági, társadalmi és lelki változásokat, a népek közötti háborúkat, a migráció okozta szegénységet, a munkanélküliséget, valamint a méltatlan munkakörülményeket említette. Úgy vélte, ma is a szegények az áldozatai minden válságnak. Az egyházat, a politikát és a társadalmat is arra ösztönözte, hogy "a városok elfelejtett, sötét szögleteiben lássák meg a magányosságot és nyomort".

A kevesek gazdagságát növelő receptek helyett a remény fényeit kell meggyújtani a sötétségben egy testvériesebb világ építésével - vélte Ferenc pápa.

Kifejtette, jelenleg harmadik világháború folyik, és a félelem okozta bénultság helyett mindenkinek fel kell tennie magának a kérdést, hogy mit jót tud tenni.

Déli beszédében Ferenc pápa ismét a "mártír" ukrán népről beszélt: "a béke lehetséges, ne törődjünk bele a háborúba" - jelentette ki. Dosztojevszkij orosz író idézte, aki szerint nem szabad félni az emberek bűneitől, és a  bűnös embert is szeretni kell.

A szegények világnapja alkalmából a Vatikán csak Rómában ötezer családnak juttatott élelmiszercsomagot, valamint most először a gáz- és villanyszámlák kifizetésében is segítséget nyújtott.

A Caritas egyházi szervezet adatai szerint 2021-ben a kevesebb mint hatvanmilliós Olaszországban 5,6 millió volt a szegénységben élők száma. A Coldiretti termelői szövetség adatai azt mutatják, hogy idén a növekvő infláció és az energiadrágulás hatására további tizenkét százalékkal nőtt a rászorulók száma, naponta hárommillióan állnak sorban a menhelyeken ételért. A ferences szerzetesrend milánói szegénykonyháin év eleje óta 79 százalékkal emelkedett a napi kenyéradagot igénylők száma.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2024. március 28., Csütörtök

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe

A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe.


2024. március 25., Hétfő

Ma van Gyümölcsoltó Boldogasszony napja

Szűz Mária e napon fogadta méhébe Jézust.


2024. március 19., Kedd

Katolikus hagyomány

Március 19-e az apák ünnepe.


2024. március 16., Szombat

Most vagy soha!

Már a nagykanizsai moziban is látható a nagyszabású történelmi kalandfilm a márciusi ifjakról és a napról, amely megváltoztatta a magyar nemzet történelmét.


2024. március 11., Hétfő

Kiállítás és érembörze

Pénzhelyettesítő eszközöket mutatott be az érdeklődőknek a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének nagykanizsai csoportja a HSMK-ban, a kiállítás mellett érembörzét is tartottak.


Kustár Zsuzsa emlékét őrzi

A Bartók utcában avattak emléktáblát, annál az épületnél, ahol az iparművész élt és alkotott.


2024. február 15., Csütörtök

Farsangi program a letenyei zeneiskolában

A gyerekek ötletes jelmezekben léptek színpadra a szülők és a hozzátartozók nagy örömére.


2024. február 07., Szerda

Bemutatták Mohai V. Lajos új könyvét

A mában állít Kanizsának míves „szavakból katedrálist”.


2024. február 04., Vasárnap

Több százan léptek színpadra

Kanizsán gyűltek össze a vármegye néptáncosai.


2024. február 03., Szombat

Egy egyszerű ember története

Mohai V. Lajos új könyvét mutatják be a Honvéd Kaszinóban.


2024. január 31., Szerda

Névadó ünnepség a zeneiskolában

A tragikus sorsú, Pásztor Irma nevét vette fel a hangversenyterem.

#Nagykanizsa

Gyurcsány emberei...

Gyurcsány emberei...

2024. március 28. - Kanizsa

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

2024. március 27. - Sport

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

2024. március 26. - Kanizsa

Közönséges bükkfa került az időspirálba

Közönséges bükkfa került az időspirálba

2024. március 25. - Kanizsa

Amerikából jöttek

Amerikából jöttek

2024. március 22. - Kanizsa

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

2024. március 19. - Érdekes

Parkolóbővítés, útfelújítás

Parkolóbővítés, útfelújítás

2024. március 19. - Kanizsa

+