A tárlat témája Petőfi Sándor élete és személye volt (Fotó: Gergely Szilárd)
A Magyar Éremgyűjtők Egyesületének nagykanizsai csoportja vasárnap újabb tematikus tárlatot szervezett a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A tárlat témája Petőfi Sándor élete és személye volt, melyen érmeket, plaketteket, pénzeket és bélyegeket állítottak ki.
A kiállítást Bicsák-Bánfai Adrienn, a Zrínyi-Bolyai Általános Iskola magyar-történelem szakos tanára nyitotta meg, és beszélt a kiállításról, valamint a költő életéről, irodalmi munkásságáról és történelmi szerepvállalásáról. A tárlat négy tárlóban került kiállításra, az elsőben Petőfi különböző ábrázolásai, érmék, plakettek voltak találhatók, a másodikban az 1848-as forradalomra emlékeztek, a harmadik Petőfi házasságához és hitveséhez kapcsolódott, míg a negyedik az utókor emlékezését mutatta be.
(Fotó: Gergely Szilárd)
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő szintén mondott beszédet a kiállításon, ahol Petőfi életét és munkásságát emelte ki. Rámutatott arra, hogy Petőfi közel ezer verset írt élete során, amelyek közül sokat az európai kontinens országaiban is ismernek, sőt némelyik versét még Kínában is. A képviselő párhuzamot vont a korabeli események és napjaink között, és rámutatott arra, hogy ma is fontos küzdelem zajlik az Európai Unióban a szabadságért, de azt nem fegyverrel, hanem a kommunikáció és a média világában vívják.
A házi oltár nem csupán műtárgy, hanem történet is – a családoké, a közösségé és egy olyan hagyományé, amely generációkon átívelve formálta a dél-zalai otthonok szellemiségét.
A Magyar Költészet Napja alkalmából Soósné Balassa Eszter költő bemutatkozó estjére került sor Letenyén a Fáklya Művelődési Házban.
A költészet napja jó alkalom arra, hogy újra kézbe vegyünk egy verseskötetet, elővegyünk egy régi kedvencet, vagy felfedezzünk egy kortárs szerzőt.
Az egyházi vezetők azt kérik, hogy az idei húsvétot
A megmérettetésre nagyon sokan jelentkeztek: 12 iskola 71 tanulója mutatta be verstudását német nyelven.
Egry József Kalapos hölgy című grafikáját egy aukciós online piactér honlapján kínálták eladásra.
Apja révén magyar származású, New Yorkban élő Suzanne C. Nagy gyűjteményének 38 darabja érkezik Nagykanizsára, a Magyar Plakát Házba.
A napokban immár 34. alkalommal került megrendezésre a József Attila területi versmondó verseny a letenyei Városi Könyvtárban.
A rendezvény jól mutatta, hogy az amatőr művészeti közösségek nem csupán hagyományőrző szerepet töltenek be, hanem aktív alakítói is a helyi társadalmi és kulturális életnek.
Zala megyei kórusvezetők és énekesek is rangos elismerést kaptak.
A diákok változatos műsorral léptek színpadra az iskola kulturális bemutatóján, amely nagy sikert aratott a közönség körében.
A fesztivál programja március 14-ig tart, lesz kiállítás, előadás, nőnapi rendezvény, megemlékezés és jubileumi koncert is.
Országos kémiaversenyen bizonyított a nagykanizsai diáklány, különdíjjal ismerték el Rebeka tehetségét.
XIV. Leó pápa a hallgatás és a mértéktartás útjára hív.