Kultúra - 2023. április 16., Vasárnap
#Nagykanizsa #Nagykanizsai Fúvószenekar #koncert

Újra tavaszi koncertet adott a fúvószenekar

Újra tavaszi koncertet adott a fúvószenekar

Komolyabb fúvószenei darabokat, jazzt és popzenei válogatások átiratát is hallhatta a közönség (Fotó: Gergely Szilárd)

Zajos sikert aratott szombaton a Nagykanizsai Fúvószenekar, melynek tagjai a Medgyaszay Házban adtak koncertet. A két blokkból álló zenei repeortár első részében inkább a komolyabb fúvószenei darabok csendültek fel, míg a műsor második felében jazz és popzenei válogatások átiratait hallhatta a közönség.

Mint azt Tatár Csaba, a fúvósszenekar vezetője elmondta: utoljára 2019-ben tudták megrendezni szokásos tavaszi koncertjüket, a Covid-járvány ideje alatt ugyanis nem lehetett több száz fős rendezvényeket tartani.

- A járvány, sajnos a zenekari létszámra is rossz hatással volt, a fiatalok közül az átlagosnál kevesebb fúvóst sikerült beilleszteni a csapatba, így aztán az is sikerként könyvelhető el, hogy képesek vagyunk koncertet adni - szögezte le Tatár Csaba, aki egyúttal azt is jelezte: a jelenleginél több támogatásra lenne szükségük, hogy új hangszereket, fellépő ruhákat tudjanak vásárolni. Ettől függetlenül a közösségi élményt is jelentő nyári programjaikat mindenképpen szeretnék megvalósítani, tervben van többek között a Balatonmáriai Fúvóstalálkozón való részvétel és egyéb meghívásoknak is szívesen eleget tesz majd a zenekar.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. április 24., Csütörtök

Sütő András: A színészet, amelyben a szomorúság is felhajtóerő

A Reménytelenül című filmben József Attilát alakítja.


2025. április 21., Hétfő

Meghalt Ferenc pápa

88 éves korában hunyt el a katolikus egyház vezetője.


2025. április 17., Csütörtök

Hímes tojás a húsvéti népszokásokban

Általános szokásként élt/él Zalában és Somogyban, hogy a keresztszülők húsvétkor megajándékozzák keresztgyermekeiket.


2025. április 10., Csütörtök

Friss, üde tavaszi rendezvények várnak rád a hétvégén!

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a Premier Táncklub.


2025. április 06., Vasárnap

Ismert operaáriák, népszerű duettek baráti hangulatban

Miklósa Erika és Horváth István betegség miatt elmaradt kanizsai hangversenyét május 8-án pótolják a szervezők.


2025. április 05., Szombat

A Hogyan tudnék élni nélküled? átlépte a 750 ezres nézőszámot a hazai mozikban

A Demjén-slágereket felvonultató romantikus vígjáték lett a rendszerváltás óta eltelt időszak legnézettebb magyar filmje.


2025. április 02., Szerda

A holokauszt tragédiája képeken Nagykanizsán

A város diákságának a következő hetekben nyílt tárlatvezetéssel mutatják be a tárlatot.


2025. március 28., Péntek

Mit üzen ma a rendszerváltás ikonikus alakja? (Képgaléria)

Csengey Dénes gondolatai a rendszerváltozás eszmei hátterének fontos dokumentumai.


Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesülete: 30! (Képgaléria)

A kerek évforduló alkalmából nyílt kiállítás a Plakátházban.


2025. március 25., Kedd

Újranyitott a keresztúri mozi

Az ötvenes években voltak az első vetítések a településen.


2025. március 13., Csütörtök

Búcsúzik a kiállítás (Galéria)

Zárul a Szegénység és gazdagság kontrasztja című Sass-Brunner Kiállítás.

+