József, az igaz ember (A kép forrása: szentlaszlokisvarda.hu)
Március 19-e az apák ünnepe, Szent Józsefnek, az egyetemes egyház védőszentjének főünnepe. József nem volt Jézus apja, de apukaként, édesapaként nevelte Jézust. Így ez az ünnep a gyermekeik sorsát meghatározó apák ünnepe is lett.
Lukács evangélista többször Józsefet nevezi Jézus atyjának: József az apa helyén áll Jézus életében. Atyai szerepe abban is megnyilvánult, hogy korabeli szokás szerint ő adott nevet a gyermeknek. József helyzetét Jézussal szemben Isten határozta meg, aki József fiává tette Jézust, amikor Mária méhében megfogant. József és Jézus kapcsolata egyedül Istentől származott. József Jézus számára sokkal több volt, mint egyszerű nevelőapa: az ő közvetítésével lépett kapcsolatba üdvtörténetileg Jézus az Ószövetséggel, mivel róla szállt át az ábrahámi és dávidi örökség. Jézus átvette Józseftől ezt az örökséget, ő lett az ószövetségi üdvrend beteljesedése.
József az igazi férfit testesíti meg, aki győzedelmeskedik a lélek sötét éjszakáján, legyőzve gyengeségeit és kétségeit. Szent József ezért nemcsak az utolsó pátriárka volt, hanem az első igazi férfi is, mert megmutatta, hogy az igazi hatalmat és tekintélyt nem az erős és kemény szavak jelentik, hanem az önfeláldozás és a szolgálat, a szeretet és a felelősség.
(Forrás: eli.dnyem.hu)
A TehetségPaletta Program mentorálással, bemutatkozási lehetőségekkel és szakmai támogatással segíti a művészeti ágak képviselőit.
Eszteregnyén a magyar kultúra napjához kötődően „A tánc a lábak költészete” címmel adott koncertet a Bojtár népzenei együttes.
Balázs-napi dalostalálkozót rendeztek Zalaszentbalázson.
Ritka festmények, reklámplakátok és Kisfaludi Strobl-alkotások is láthatók lesznek Zalában.
A fesztivál programja is ismert már, sztárfellépők egész sorával találkozhat a közönség.
Elismerésben részesültek az Árvácska dalkör férfi tagjai.
A fejlesztés a Zala vármegyei kistelepülési szolgáltató rendszer támogatásával valósult meg.
November 10-ig látogatható a különleges kiállítás.
Zalai vonatkozású világháborús helyszínekre szerveztek emlékutat Letenyéről.
Zalakaroson Nyári estek címmel indult zenés sorozat a Karos Korzón.
160 éves a település református temploma.