Varga László kaposvári megyéspüspök szentelte fel a kültéri keresztutat Zalakaroson (Fotó: Zalakocka)
A zalakarosi Isteni Irgalmasság-plébánia idén ünnepli 10 éves jubileumát. Ez alkalomból nemrégiben a bérmálással egybekötött szentmisén szentelte fel Varga László kaposvári megyéspüspök az Isteni Irgalmasság-templom mellett húzódó sétány mentén a kültéri keresztutat.
A Krisztus szenvedéstörténetét bemutató 14 stáció Farkas Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. A tervezésben közreműködött Bálizs Andrej zalakarosi főépítész. A keresztút kialakításának költségeit jórészt adományokból fedezték. A helyi önkormányzat és a Zalakarosi Vállalkozók Szövetsége is támogatta a megvalósítást.
Zalai vonatkozású világháborús helyszínekre szerveztek emlékutat Letenyéről.
Zalakaroson Nyári estek címmel indult zenés sorozat a Karos Korzón.
160 éves a település református temploma.
A Nemzeti Művelődési Intézet által támogatott szakkörökön készült alkotásokból nyílt kiállítás Zajkon.
Három település önkormányzata szervezi.
Az elmúlt hétvégén ünnepélyes keretek között nyitották meg a kézműves szakkörök kiállítását a településen.
A Thúry György Múzeumban kincskereső kalandtúrával kezdődött az ingyenesen látogatható rendezvénysorozat
Szombaton 16 órától kezdődnek a programok, a hivatalos megnyitót pedig 17 órakor tartják.
Nemzetközi kórusversenyen szerepelt a Farkas Ferenc Énekegyüttes.
A kiadványból egyelőre 200 darabot nyomtattak, de a múzeum tervezi, hogy a későbbiekben további példányokat is kiad és értékesít.
A szerző a sorban immár 18. kötetét a napokban mutatták be.