(Fotók: Gergely Szilárd)
Átadták a budafapusztai arborétum új fogadóépületét. A 147 millió forintból épült létesítményben erdei iskolai tanórákat tart és kisebb kiállításokat is rendez majd a Zalaerdő Zrt.
Az avatáson részt vett Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő is, aki szerint a létesítmény átadója bizonyítja, hogy ha van közös terv és szándék, akkor „kiváló partnerekkel nagyszerű beruházások létesülhetnek”. Ilyen például az erdőgazdasági útból kialakított 12 kilométer hosszú kerékpárút Szentpéterfölde és Pusztamagyaród között, az Ábel nevű gőzmozdony korszerűsítése vagy akár a Budafai Arborétum új fogadóépülete, sorolta.
– Sokan hiszünk abban, hogy ennek a térségnek a sikere az együttműködésben rejlik – tette hozzá. – A mai átadó kapcsán pedig valóban elmondhatjuk, hogy jelképnek tekinthető, mert több szereplő: a támogatást nyújtó kormányzat, a Zalaerdő Zrt. és a Mura-program közreműködésével valósult meg.
A politikus hangsúlyozta: a 2016-ban indult átfogó, térségfejlesztési terv a lokális közösségi kultúra gondolatára és eszmeiségére épít. Két pillére: az agrárium és a turizmusfejlesztés megőrzi azokat az értékeket, amelyek ezt a vidéket és annak hagyományait jellemzik, de egyben jövőt is mutat az itt élők számára.
Ezt a gondolkodásmódot a történelem során és napjainkban is folyamatos támadások érték, érik, fűzte hozzá.
A Mura-program ezzel dacolva jött létre, hogy újra megerősítse a helyi, vidéki gazdaságot, javítsa a megélhetési lehetőségeket és növelje a térség népességmegtartó erejét, mondta Cseresnyés Péter.
A Kiscsehi határában található arborétum a Zalaerdő Zrt. kezelésében van. A társaság vezérigazgatója, Rosta Gyula elmondta: a Mura-program megvalósításához a Zalaerdő egymilliárd forintos tőkeemelést kapott a tulajdonosi jogokat gyakorló Agrárminisztériumtól. Az összeg nagy részét a kisvasúthálózat fejlesztésére fordítják. Ennek révén épülhetett meg az új fogadóépület is, hiszen az a kistolmácsi végállomástól mindössze 3 kilométerre van. Az építmény tervét Várnai Bence készítette, miután a Zalaerdő 2015-ben ötletpályázatot hirdetett.
A parkerdő hosszú évek után indult fejlődésnek: előbb egy játszótér épült, a most átadott fogadóépülettel pedig régi adósságot törlesztettek a látogatók felé. Az avatáson az is elhangzott: az arborétum egyre népszerűbb kirándulási célpont. Míg korábban évente 3000-3500 látogatót regisztráltak, most van olyan nap, amikor a látogatottság eléri a 600 főt.
A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.
A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.
Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.
A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.
A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.
11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.
A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.
Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.
Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.
Indul a Versenyképes Járások Program.