Murafölde - 2020. augusztus 26., Szerda
#avatás #fejlesztés #Terület- és Településfejlesztési Operatív Program #Pusztaszentlászló #Cseresnyés Péter

Átadták a pusztaszentlászlói hidat

Átadták a pusztaszentlászlói hidat

Az avatás ünnepélyes pillanatai (A kép forrása: facebook.com/cseresnyes.peter/)

Hídavató volt a hétvégén Pusztaszentlászlón, számolt be róla a megyei napilap. A Felső-tavon átívelő, 54 méter hosszú gyaloghíd a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával készült el. A település polgármestere reméli, hogy a fejlesztéssel  sikerül még több kirándulót csábítani Pusztaszentlászlóra – akár több napra is.

A helyi önkormányzat legfőbb célja, hogy az ide látogatók ne csupán egy, hanem legalább hét napot töltsenek a zalai községben. Ehhez pedig olyan turisztikai attrakciókra van szükség, amelyek legalább hét napon keresztül tudnak élményt szolgáltatni, idézi Kaj István polgármestert a ZAOL

Az avatáson Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke kiemelte: a beruházás, valamint annak társprojektje, az Újhegyen épülő kilátó az Európai Unió támogatásával valósult, illetve valósul meg, 

Zalában az elmúlt hét évben több mint 1,5 milliárd forint értékű támogatás érkezett turisztikai fejlesztésekre, ehhez az összeghez jöttek még hozzá a magyar állam által finanszírozott Magyar Falu Program támogatásai, valamint a belügyminisztériumi fejlesztések, tette hozzá.

A rendezvényen részt vett dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott is, aki a vízi közművek karbantartására és felújítására, a vizek védelmére hívta fel a figyelmet.

Az avatás hagyományainak megfelelően egy hordót is átgurított az új hídon Kaj István (balra) és Cseresnyés Péter (A kép forrása: facebook.com/cseresnyes.peter/)

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő Facebook-oldalán is beszámolt az avatásról. Ott azt írta: „Minden ilyen beruházás növeli a települések lélekmegtartó erejét, hogy az itt élők évről évre jobban érezhessék magukat településeiken, a folyamatosan fejlődő, szépülő környezetben. Mindez pedig azonos irányba mutat a kormányzat azon törekvésével, hogy a magyar vidék fejlesztése fókuszban legyen, hiszen azért dolgozunk, hogy a magyar falvak legalább olyan jó alternatívát kínáljanak a magyar családoknak, mint a környező városok. A magyar vidék gyönyörű, a térség vonzerejéhez járul hozzá az új, pusztaszentlászlói gyaloghíd és minden egyes hasonló beruházás is.”

(Forrás: zaol.hu / facebook.com/cseresnyes.peter/)

Még érdekes lehet ...


2024. december 02., Hétfő

Új ügyvezető, alpolgármester és bizottságok

A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.


2024. november 20., Szerda

Temetőfejlesztés Tormaföldén

A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.


2024. november 19., Kedd

Névtelen feljelentések hátráltatják a munkát

Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.


2024. november 12., Kedd

Átadták az új bölcsődét Letenyén

A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.


2024. november 03., Vasárnap

Megújult a ravatalozó Pákán

A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.


2024. november 02., Szombat

A hegyi utak rendbetételére fordították

11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.


2024. október 20., Vasárnap

Újraválasztott és frissen kinevezett polgármestereknek tartott előadást az államtitkár

A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.


2024. október 16., Szerda

A mennyiség helyett a minőségre kell koncentrálni

Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.


2024. október 15., Kedd

Ötven éves lett a Kisvuk

Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.


2024. október 10., Csütörtök

A dél-zalai járásoknak is bőven juthat támogatás

Indul a Versenyképes Járások Program.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+