Murafölde - 2020. szeptember 21., Hétfő
#Murakeresztúr #kerékpárút #Mura-program

A kerékpározás éve lesz 2021 Murakeresztúron – újabb fejlesztés szolgálja majd a bicikliseket a településen

A kerékpározás éve lesz 2021 Murakeresztúron – újabb fejlesztés szolgálja majd a bicikliseket a településen

A Mura menti vidék egyik turisztikai központjává válna Murakeresztúr. A képen Csresnyés Péter és Polgár Róbert (Fotó: Gergely Szilárd)

Kerékpáros nyomvonalat alakítanak ki Murakeresztúron. A fejlesztés a településen élőket és az aktív turizmust kedvelőket is szolgálja, ugyanis csatlakozik a Mura-program részeként épülő kerékpárúthoz.

A csaknem 3 kilométer hosszú kerékpáros sáv kialakítására, buszöblök és a buszforduló felújítására, valamint a szükséges útjavításokra 180 millió forintot nyert a falu a Fenntartható települési közlekedésfejlesztés pályázaton. A tervek szerint a beruházás munkálatai 2021-ben befejeződnek – közölte Murakeresztúr polgármestere. Polgár Róbert elmondta azt is, 2021 a kerékpározás éve lesz a településen, a jövőben pedig szeretnék becsalni a bringásokat a Mura menti kerékpárútról, hogy megismerjék Murakeresztúr látnivalót. Ehhez a jelenlegi turisztikai kínálatot is tervezik bővíteni, hogy a helyi vállalkozókkal együtt komplett csomagot tudjanak kínálni a régióba érkezőknek.

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő a Mura-program miniszteri biztosaként azt hangsúlyozta, hogy a program turisztikai fejlesztései is a térség jövőjét szolgálják. Kiemelte, a fejlesztési program egyik prioritása a kerékpáros turizmus, ezért is épül majd meg mintegy egymilliárd forintból a Molnárit, Murakeresztúrt, Beleznát és Őrtilost összekötő kerékpárút. A politikus kifejtette, az a cél, hogy több napot töltsenek el a térségben a szabadidős turisták, ehhez a vízi sportot, a természetjárást, a kerékpározást komplex turisztikai csomagokban lehet majd kínálni. Hozzátette, a több turista és a több itt töltött idő nagyobb bevételt jelent a vállalkozásoknak, ez pedig a térség népességmegtartó erejét növeli.

 

Még érdekes lehet ...


2023. május 27., Szombat

Gyermek- és falunap Lovásziban

Elkezdődött a falunapok időszaka, szombaton Lovásziban sokan kilátogattak az Olajbányász Művelődési Ház melletti parkba, ahol különféle programok várták az érdeklődőket.


Közadakozásból készült el a lélekharang Tófejen

A trianoni megemlékezés avatják majd fel.


2023. május 26., Péntek

Modernizálták a letenyei óvodát

66,5 millió forintot nyert pályázaton az önkormányzat, mely támogatásból számos fejlesztést hajtottak végre az intézmény Eötvös utcai telephelyén.


2023. május 25., Csütörtök

Gőzmozdonnyal Muraföldén

A pünkösdi hétvégén szombaton Ábellel, a gőzmozdonnyal is utazhatnak az érdeklődők.


2023. május 22., Hétfő

Közösségi program, főzőversennyel

Az újudvari önkormányzat szombaton a „Dombhátról Dombhátra” projekt keretében családi napra várta Nagybakónak, Nagyrécse és Magyarszentmiklós csapatait.


2023. május 20., Szombat

Bemutató őrlést tartottak a szécsiszigeti malomban

Szombaton első alkalommal mutatták meg a térségben egyedülálló, nemrégiben felújított, kiállítótérként működő Kerka Vízimalom gépeit.


2023. május 19., Péntek

Megújult az Egészségház Lovásziban

A külső és belső felújításon átesett épületben kapott helyet a védőnői szolgálat és a fogorvosi rendelő.


2023. május 11., Csütörtök

Nagy szükség volt az új kisbuszra

A jármű a gyerekek óvodába, iskolába szállítását és az idősek orvoshoz utaztatását is segíti.


2023. május 06., Szombat

Bringapárbaj Murakeresztúron

A K14K tagjai tartottak bemutatót a murakeresztúri diákoknak, és a kerékpározás előnyeiről is beszéltek a gyerekeknek. 


2023. április 27., Csütörtök

Nagy hasznát veszik a hétköznapokban

Falubuszt nyert Murarátka a Magyar Falu Programnak köszönhetően.


2023. április 25., Kedd

A murakeresztúri tájház mindenkit vár

A Tájházak Napja alkalmából szerveztek programot a hétvégén a dél-zalai településen.

#Nagykanizsa

Szúnyoggyérítés lesz Kanizsán

Szúnyoggyérítés lesz Kanizsán

2023. május 27. - Kanizsa

Azért arénáztak, hogy felszámolhassák

Azért arénáztak, hogy felszámolhassák

2023. május 26. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2023. május 25. - Érdekes

Teljes kapituláció

Teljes kapituláció

2023. május 25. - Kanizsa

Vasárnap gyereknap!

Vasárnap gyereknap!

2023. május 24. - Kanizsa

Szakítópróba

Szakítópróba

2023. május 24. - Kanizsa

Hatalmas bravúr a listavezető ellen

Hatalmas bravúr a listavezető ellen

2023. május 24. - Sport

Hat cégvezető kapott 30 milliós bónuszt

Hat cégvezető kapott 30 milliós bónuszt

2023. május 23. - Kanizsa

+