(Fotó: Zalaerdő)
A Budafai Arborétumban és környékén rendezték meg az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált „Az Év Erdésze 2022” elnevezésű szakmai verseny helyi fordulóját. Ezúttal a Zalaerdő öt erdészetének 19 erdésze mérte össze tudását. Szabó Péter, a Nagykanizsai Erdészet kerületvezető erdésze bizonyult a legjobbnak, így ő képviselheti a Zalaerdőt az országos döntőben, amelyet május 18-19-én rendeznek meg Gyarmatpusztán. Második lett Molnár Tamás (Letenyei Erdészet), a harmadik helyen holtversenyben Horváth Péter (Zalaegerszegi Erdészet) és Lukács Viktória (Bánokszentgyörgyi Erdészet) végzett. A csapatversenyt a Zalaegerszegi Erdészet nyerte.
Indul a Versenyképes Járások Program.
Lépésről-lépésre haladva modernizálták az épületet.
A programot egy régi lakodalmakat bemutató kiállítás is színesítette a kultúrházban.
Az önkormányzati ciklus alatt közel 200 millió forint támogatás érkezett a településre.
A „miseút” a település két részét köti össze, az egyik falurészből ezen a járdán át közelítik meg a helyiek a templomot.
Jelentősen javítja a közlekedési feltételeket az újonnan elkészült járda.
A beruházásösztönzési stratégia fókuszában a délnyugati térség.
Több mint 100 millió forintot fordított a miháldi önkormányzat a külterületi utak állagmegóvására, felújítására.
Lassan húsz éve, hogy életre hívták az akkor még borfesztivált Tótszentmártonban.
A Horvát Köztársaság államiságát ünnepelték Semjénházán.
Az Inkey családnak állítottak emléket.