Murafölde - 2022. szeptember 27., Kedd
#vidéki örökség háza #Tótszentmárton #avatás #szőlészet #borászat #Mura-program

Felavatták a tótszentmártoni vidéki örökség házát

Felavatták a tótszentmártoni vidéki örökség házát

(Cseresnyés Péter sajtófotó)

A térség szőlészetét és borászatát, illetve az ezekhez kapcsolódó látnivalókat mutatja be az a tótszentmártoni látogatóközpont, amelyet a napokban avattak fel a település melletti Kálmán-hegyen.

A többfunkciós épület egy határon átnyúló projekt keretében, három partner, a kaproncai önkormányzat és az ottani múzeum, illetve a Mura és Vidéke Foglalkoztatási Szociális és Közművelődési Közhasznú Nonprofit Kft. közös programjaként készült el, mondta el Mihovics József polgármester.

- A tótszentmártoniak életében mindig is nagy jelentőséggel bírt a Kálmán-hegy és a Nagymező. Sokan foglalkoztak szőlőtermesztéssel és borkészítéssel a régi időkben is, kizárólag saját szükségleteik kielégítésére törekedtek, a mennyiséget tartották szem előtt a minőség rovására. Manapság viszont egészen más a helyzet, hiszen a termelők nagy része nemcsak a mennyiségre gondol, hanem inkább a minőségre fordít nagyobb hangsúlyt. A borkultúra változásának, valamint az infrastruktúra fejlesztésének köszönhetően a hegyhát elmozdult a turizmus és azon belül a borturizmus irányába - tette hozzá a polgármester. 

202209271139_308135717_503278258286615_7630456958882203150_n.jpg (1440×1080)(Cseresnyés Péter sajtófotó)

Az elmúlt időszak fejlesztéseinek sorában közművesítettek, revitációs központot hoztak létre, szőlőültetvénnyel, gyümölcskerttel megépült a Szent Orbán pihenő, családi kezdeményezésre pedig egy kápolna. A napokban átadott vidéki örökség háza még vonzóbbá, még turistacsalogatóbbá teszi a települést és környékét.      

Az átadón Horvátország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és Muraköz megye helyettes főispánja is részt vett. Az eseményen Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a most átadott borvidéki ökopont éppúgy a térség gazdasági és turisztikai fellendítését szolgálja, mint a Mura-program fejlesztései.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. szeptember 29., Vasárnap

Menyegző a horvát hagyományok szerint

A programot egy régi lakodalmakat bemutató kiállítás is színesítette a kultúrházban.


2024. szeptember 27., Péntek

Átadták a megújult egészségházat Tótszentmártonban

Az önkormányzati ciklus alatt közel 200 millió forint támogatás érkezett a településre.


2024. augusztus 22., Csütörtök

A falunap alkalmával felavatták a miseutat Pusztamagyaródon

A „miseút” a település két részét köti össze, az egyik falurészből ezen a járdán át közelítik meg a helyiek a templomot.


2024. augusztus 05., Hétfő

Térköves járda épült Szécsiszigeten

Jelentősen javítja a közlekedési feltételeket az újonnan elkészült járda.


2024. július 25., Csütörtök

Bővíti üzemét az Einhell Kft.

A beruházásösztönzési stratégia fókuszában a délnyugati térség.


2024. július 17., Szerda

Külterületi utak újultak meg

Több mint 100 millió forintot fordított a miháldi önkormányzat a külterületi utak állagmegóvására, felújítására.


2024. június 30., Vasárnap

Prósza, bor és tambura

Lassan húsz éve, hogy életre hívták az akkor még borfesztivált Tótszentmártonban.


2024. június 18., Kedd

Kétnyelvű utcanévtáblákat is avattak

A Horvát Köztársaság államiságát ünnepelték Semjénházán.


Történelmi időutazás

Az Inkey családnak állítottak emléket.


2024. június 12., Szerda

Elhunyt Tüske József esperes

Utoljára Tornyiszentmiklóson szolgált.


2024. június 11., Kedd

Vida László nyert Letenyén

A Fidesz-KNDP polgármesterjelöltje kapta a több voksot.

#Nagykanizsa

Kutatók Éjszakája a PEN-en

Kutatók Éjszakája a PEN-en

2024. szeptember 27. - Kanizsa

Programajánló

Programajánló

2024. szeptember 20. - Érdekes

Pénzt lopott

Pénzt lopott

2024. szeptember 11. - Kék hírek

Jövő pénteken nyílik a kerékpármúzeum

Jövő pénteken nyílik a kerékpármúzeum

2024. szeptember 07. - Kanizsa

Eltűnt Fábián Alexandra!

Eltűnt Fábián Alexandra!

2024. szeptember 05. - Kék hírek

+