(Fotó: Gergely Szilárd)
Felavatták a csömödéri óvoda új játszóudvarát és a nevelési intézményhez vezető megújult útszakaszt. A beruházás a Magyar Falu Program támogatásával valósult meg.
Csömödér újabb két sikeres pályázatot könyvelhet el: a játszóudvar fejlesztésére, valamint az óvodai út felújítására két kiíráson összesen mintegy 11 millió forintot nyert a település.
- Az óvodába jelenleg 33 kisgyerek jár. Azt gondolom, nincs annál nagyobb öröm, mint csillogó szemű játszó gyermekeket látni, amihez a most 5 játékelemmel bővült játszóudvar teljes mértékben hozzájárult - mondta Tomposné Gyuricza Judit. Csömödér polgármestere szerint a 640 fős dél-zalai település életében minden egyes pozitívan elbírált pályázat nagy siker és fontos előrelépés, hiszen hozzájárul a falu fejlődéséhez, népességmegtartó erejéhez.
(Fotó: Gergely Szilárd)
Az avató ünnepségen Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője az elmúlt időszakban Csömödéren, valamint a környező településeken megvalósult fejlesztéseket idézte fel.
- Települések közötti utak is megújultak, évtizedes tartozást leróva ezzel az itt élőknek. A fejlesztések nem állhatnak meg, ám a kialakult energiaválság és a háborús helyzet miatt takarékosabban kell tervezni - tette hozzá Cseresnyés Péter, aki végül elmondta: a Magyar Falu Program valószínű, hogy szűkebb kerettel, de 2023-ban is folytatódik.
A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.
A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.
Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.
A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.
A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.
11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.
A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.
Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.
Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.
Indul a Versenyképes Járások Program.