(Fotó: Gergely Szilárd)
Napokon belül leszüretelik a Becsehely határában termett kivit. Miklós Ákos Márton nagyon elégedett az idei termés mennyiségével és minőségével is.
A fiatal gazda elmondta, az ültetvényen továbbra is biogyümölcsöt termesztenek. Hozzátette, folyamatosan igyekszik fejleszteni tudását a minőség és a hozam növelése érdekében.
- Egy neves új-zélandi kivitermelő cég vezérigazgatója látogatta meg a becsehelyi kiviültetvényemet, majd Grúziában egy tanulmányút keretében sikerült kiviültetvényeket megnézni. Az ezeken a találkozásokon megszerzett tudást, tapasztalatot már idén sikerült kamatoztatni, s bízom abban, hogy a következő években még fokozottabban érvényesül - mondta Miklós Ákos Márton, akinek 10 éves ültetvénye az első 3-4 évben nem fordult termőre, így valójában a mostani a 6-7. komolyabb termőév.
(Fotó: Gergely Szilárd)
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő példaértékűnek nevezte a becsehelyi kiviültetvényt.
- Példaértékű, hiszen Magyarországon addig ismeretlen gyümölcsöt honosított meg, s megmutatta, hogy a zártkerteket nemcsak szőlőművelésre lehet hasznosítani. Példa arra is, hogy hogyan lehet hazai terméket, ez esetben kiváló, nagyon jó ízű gyümölcsöt akár multinacionális cégek polcaira is eljuttatni - mutatott rá az országgyűlési képviselő. Cseresnyés Péter szerint, ha másokban is meglesz a bátorság, a vállalkozókedv és a szakértelem, s a becsehelyi gazda nyomdokaiba lépnek, akkor a hazai kivi import nagy része kiváltható lesz.
Letenyén március 15-én délelőtt tartottak koszorúzással egybekötött megemlékezést az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére.
Gutorföldén az elmúlt héten pénteken nőnapi rendezvényt tartottak, szombaton pedig disznóvágásra ébredt a község népe.
Kétszázötven darab szalagos fánk várta a résztvevőket.
A sok-sok adomány mellett kormányzati segítség is érkezik a Kőszikla-szurdok infrastruktúrájának megújításához.
A telemedicina segítségével a háziorvosi ellátás ott is elérhetővé válik, ahol régóta nincs állandó orvos.
Vida László polgármester beszélt a letenyei önkormányzat fejlesztési elképzeléseiről.
A szépkorúakat köszöntötték az elmúlt hétvégén.
Előadássorozat indult Lovásziban Jemenről.
Első alkalommal került sor vállalkozói estre Tótszentmártonban
A magyar örökség védelme mindennél fontosabb
A településen tudatosan terveztek, pályáztak és nyertek.
A reggel forralt borral és pálinkával indult, majd a résztvevők feldolgoztak egy több mint 2 mázsás sertést
Az idő vasfoga meggyötörte a csodás természeti képződményt is