A felújított és megszépült egészségház Muraszemenyén (Fotó: Cseresnyés Péter sajtófotó)
Csaknem 85 millió forintból újult meg teljesen a négy települést kiszolgáló egészségház Muraszemenyén. Ebből mintegy ötmilliót az önkormányzatok álltak, a jelentős részt, 80 millió forintot a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban két ütemben elnyert forrás biztosította. Az épületben a háziorvosi rendelő mellett védőnői szolgálat is működik, továbbá kialakítottak egy olyan közösségi teret, amely egészségügyi foglalkozások, előadások, tornák helyszíne lehet.
Stropka Józsefné, Muraszemenye polgármestere elmondta, az első ütemben igényelt támogatáshoz ráemelést kellett kérni az árak emelkedése miatt.
– Az építési költségek olyan mértékben emelkedtek, hogy költségnövekményi igényt kellett az önkormányzatnak benyújtania. További 26 millió forintra volt még szükség, s a forrásemelési kérelem kedvező elbírálásban részesült. De a rendelő üzemeltetésében résztvevő önkormányzatok, Kerkaszentkirály, Csörnyeföld, Szentmargitfalva saját költségvetéséből biztosított több mint ötmillió forintot. A beruházás összköltsége csaknem 85 millió forint volt. A felújított épületben megszüntettük a szolgálati lakást, itt kapott helyet a közösségi tér. A kivitelezés során válaszfalakat bontottak el, új falakat építettek fel, új bejáratokat alakítottak ki, a nyílászárókat korszerű, hőszigetelt üvegezésű ablakokra cserélték, a tetőhéjazatot, az ereszcsatornát kicserélték, az épület fűtésrendszerét teljesen átalakították, a kerekesszékkel történő közlekedés érdekében küszöb nélküli ajtók kerültek beépítésre. A régi vécék mérete és felszerelése sem volt megfelelő, ezért helyette akadálymentes vizesblokk kialakítására került sor, továbbá a világítás korszerűsítése is megtörtént- Az épülethez hozzáépítettek szélfogókat, ami megkönnyíti az épületbe való bejutást, a várótermek pedig csúszásmentes burkolatot kaptak – részletezte a polgármester.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a kormány elkötelezett a vidékfejlesztés ügyében, ennek és a gazdaság fejlődésének, a magyar emberek teljesítményének köszönhetően valósulhattak meg a legkisebb településeken is komoly fejlesztések az elmúlt években. Ezekhez a pénzt a TOP-os, a vidékfejlesztési és a belügyminisztériumi pályázatok forrásai, valamint a Magyar Falu Program biztosította. A politikus kiemelte, a kormány a jövőben is folytatja a vidék Magyarországának fejlesztését.
– A 2010 utáni kormány, a mi kormányunk azt mondta: a vidék Magyarországának, a falvakban élő embereknek joga van ahhoz, hogy hasonló minőségben tudják a mindennapjaimat élni, mint az a fejlettebb városokban lehetséges. Éppen ezért nagyon komoly forrásokat rendelt a falvakban élő emberek javára, ebben a térségben csak a vármegyei közgyűléstől elnyerhető TOP-os forrásból több mint tízmilliárd forint jutott – részletezte Cseresnyés Péter.
A képeken Dr. Bussay Dorottya háziorvos, Cseresnyés Péter és Stropka Józsefné (Fotó: Cseresnyés Péter sajtófotó)
A rendezvény a korábbi, hagyományos szüreti felvonulásból nőtte ki magát.
Büszke lehet a dél-zalai település, hogy folyamatosan gyarapodik.
Őszi színek - őszi ízek elnevezésű közösségi program volt Puszteszentlászlón.
Szécsisziget, Páka, Csömödér és Iklódbördőce látnivalóit és a környék természeti kincseit fedezhetik fel az érdeklődők egy Lentiből induló kerékpártúra során október első napján.
Turisztikai célokat is szolgál a vasúti fejlesztés Csömödéren.
Bár még élvezhetjük a napsütést, de már rövidebbek a nappalok és a hétvégére az előrejelzés hűvösebb időt és esőt ígér.
Az értéktár alakításában, feltöltésében bárki részt vehet.
Közel félmilliárd forint jutott erre a szakaszra.
Josip Mrzljak nyugalmazott zágrábi püspök szentelte fel a Skotovich Miklós tiszteletére a murakeresztúri templomban elhelyezett márványtáblát.
A remek hangulat, a jó idő, a finom ételek, italok és a dél-zalai borok mind hozzájárultak ahhoz, hogy mindenki jól érezze magát a 18. Becsehelyi Szüreten vasárnap.
A hazaiak mellett horvát és szlovén gyűjtők is részt vettek az eseményen.
Harmadik alkalommal rendeztek falunapot Csömödérben a település védőszentje, Szűz Mária születésének ünnepéhez igazítva.
Szüreti ünnepséget tartottak Murarátkán.
A vadászat és a gasztronómia jegyében került megrendezésre az idei EszterFeszt.