Murafölde - 2023. április 19., Szerda
#kerékpárút #Kisrécse #Zalasárszeg

Új útszakasz épül a kerékpárosoknak

Új útszakasz épül a kerékpárosoknak

Cseresnyés Péter (balról) és Bene Csaba már az aszfaltozott szakaszon tartott sajtótájékoztatót (Fotó: Zalakocka)

Befejezéséhez közeledik a Kisrécsét Zalasárszeggel összekötő kerékpárút építése, a kivitelezők már az aszfaltburkolat egy részét is leterítették. Szerdán a helyszínen tekintette meg a munkálatokat Bene Csaba, a vármegyei közgyűlés alelnöke és Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője.

A Kisrécse és Zalasárszeg közötti, kicsivel több mint 1,6 kilométeres szakasz építési költsége eredetileg 130 millió forint volt, de az építési költségek emelkedése miatt a kormány további 93 millió forintot biztosított a kivitelezésre.

- Örömmel tapasztalom, hogy jó ütemben halad a munka, hiszen ez a szakasz része annak a kerékpárúthálózatnak, ami a jövőben összeköti Nagykanizsát Zalakarossal. Már kiírás alatt van a Nagykanizsa és Nagyrécse közötti szakasz és hamarosan eredményt lehet hirdetni a Zalasárszeg és Galambok közötti kerékpárút kivitelezése kapcsán is - mondta Bene Csaba, aki ugyanakkor azt is jelezte: a kanizsai önkormányzat ígéretet tett arra, hogy az Inkubátorháztól a város közigazgatási határáig megépítik a bicikliutat, ám ez ügyben még nem történt látványos előrelépés.

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő arról szólt, hogy miért fontos a Nagykanizsát Zalakarossal összekötő kerékpárút kialakítása.

- Ha teljessé válik a szakasz, úgy a Zalakarosra érkező turisták akár egy kellemes túra keretében biciklivel is eljuthatnak Nagykanizsára, ahol számos kulturális program közül válogathatnak - hangsúlyozta a képviselő, majd hozzátette: a kerékpárút kiépítésével a kanizsai bringások is nyernek, hiszen ezen az útvonalon be lehet kapcsolódni majd a Balaton körbe.

Még érdekes lehet ...


2024. október 15., Kedd

Ötven éves lett a Kisvuk

Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.


2024. október 10., Csütörtök

A dél-zalai járásoknak is bőven juthat támogatás

Indul a Versenyképes Járások Program.


2024. október 05., Szombat

Napelemek kerültek a bánokszentgyörgyi hivatal tetejére

Lépésről-lépésre haladva modernizálták az épületet.


2024. szeptember 29., Vasárnap

Menyegző a horvát hagyományok szerint

A programot egy régi lakodalmakat bemutató kiállítás is színesítette a kultúrházban.


2024. szeptember 27., Péntek

Átadták a megújult egészségházat Tótszentmártonban

Az önkormányzati ciklus alatt közel 200 millió forint támogatás érkezett a településre.


2024. augusztus 22., Csütörtök

A falunap alkalmával felavatták a miseutat Pusztamagyaródon

A „miseút” a település két részét köti össze, az egyik falurészből ezen a járdán át közelítik meg a helyiek a templomot.


2024. augusztus 05., Hétfő

Térköves járda épült Szécsiszigeten

Jelentősen javítja a közlekedési feltételeket az újonnan elkészült járda.


2024. július 25., Csütörtök

Bővíti üzemét az Einhell Kft.

A beruházásösztönzési stratégia fókuszában a délnyugati térség.


2024. július 17., Szerda

Külterületi utak újultak meg

Több mint 100 millió forintot fordított a miháldi önkormányzat a külterületi utak állagmegóvására, felújítására.


2024. június 30., Vasárnap

Prósza, bor és tambura

Lassan húsz éve, hogy életre hívták az akkor még borfesztivált Tótszentmártonban.

#Nagykanizsa

Ágvágásból lövések

Ágvágásból lövések

2024. október 13. - Kék hírek

Újra lesz éleslövészet Nagykanizsán

Újra lesz éleslövészet Nagykanizsán

2024. október 11. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. október 11. - Érdekes

Magyarország nem gyarmat!

Magyarország nem gyarmat!

2024. október 08. - Kanizsa

Kutatók Éjszakája a PEN-en

Kutatók Éjszakája a PEN-en

2024. szeptember 27. - Kanizsa

Programajánló

Programajánló

2024. szeptember 20. - Érdekes

+