Szívesen látják az érdeklődőket, ha szeretnék megtekinteni az alkotás folyamatát (Fotó: Zalakocka)
Ötödik alkalommal nyílt meg a hétvégén Tófejen a nemzetközi művésztelep. A faluházban tartott megnyitón először Buday Mihály festőművész, házigazda köszöntötte a megjelenteket és szólt az idei programról.
Elmondta, hogy idén tíz művész érkezett, közülük 9-en már hazajárnak Tófejre. Az alkotók már elkészült képeket is magukkal hoztak, melyek természetesen megvásárolhatók, a művésztelep zárásán pedig a következő egy hét munkáit mutatják majd be. A telep nyitott, vagyis
szívesen látják az érdeklődőket, ha szeretnék megtekinteni az alkotás folyamatát.
Elmondta, hogy úgy válogatták össze a résztvevő festőket, hogy a hagyományos, valósághű ábrázolástól az elvont, szürreális képekig mindenki megtalálja azt, amelyik előtt érdemes megállnia.
Cseresnyés Péter szerint példaértékű ez a kezdeményezés Tófejen, és érdemes megtartani, hisz értéket támogatnak (Fotó: Zalakocka)
Köszöntötte a művészeket és az egybegyűlteket Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is, aki egy korábbi eseményt felidézve arról beszélt, hogy Tófejen a művésztelep gyűjteménye egyszer majd a helyi örökség része lesz és elmondhatják a helyiek, hogy egy olyan nemes feladatot és gesztust gyakoroltak, hogy művészeknek adtak lehetőséget a közös alkotómunkára és arra, hogy megismerhessék egymást, barátságukat mélyítsék, a közönséget pedig gazdagítsák világlátásukkal, amit egy-egy képben örökítenek meg.
12 csapat nevezett a gyalogos kalandokra, kerékpáros felfedező útra és raftos evezésre alapozott játékos természetismereti versenyre.
A szakemberek több helyszínen ismerkedtek a fenyő, a tölgy és a bükk felújítási munkálataival.
A közönség már szavazott – most rajtad a sor, hogy kipróbáld, miért lett ez az év kedvence!
Az egyházközség újonnan megválasztott képviselői is esküt tettek a szentmise keretében.
A Zalaerdő Zrt. közzétette a módosított júliusi menetrendet.
Elkezdődhet az ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum Zala vármegyei területének komplex természetvédelmi fejlesztése.
Kétnyelvű utcanévtáblákat avattak Petriventén.
Letenyén rendezték meg a FÉNY Napját, azaz Fogyatékkal élők nyílt napját az elmúlt héten.
A főzőversenyt a helyi Blue Lagoon csapata nyerte, a bográcsban készített hamburger mindent vitt, de több különdíjat is odaítélt a zsűri.
A rangos elismerést szülőfaluja, Szentpéterúr képviselő-testülete ítélte oda a szakembernek.
A Zalakarosi Fürdőben a mai naptól kezdve minden medence, csúszda, pancsoló és élményelem ismét a vendégek rendelkezésére áll.