Jakab Sándor polgármester (balról), Kánnár Szilárd, Béres Dávid, Gregor Tiborné és Cseresnyés Péter képviselő (Fotó: Zalakocka)
Szombaton Újudvaron rendeztek falunapot és hazavárták a településről elszármazottakat is. A rendezvény keretében pedig kitüntető címek átadására is sor került.
Délután a település központjában, a közösségi térként is funkcionáló fedett termelői piac helyszínén Jakab Sándor polgármester köszöntötte a falu lakosságát, majd az önkormányzat által alapított díjak átadásával folytatódott a program.
Újudvar Községért Díjat kapott Kánnár Szilárd és Béres Dávid; a két fiatal sikeres vállalkozóként végzett tevékenységével és a tereprally sportágban hazai és nemzetközi versenyeken elért kiemelkedő eredményeivel érdemelte ki az elismerést. Az önkormányzat Újudvar Község Díszpolgára címet adományozott Gregor Tibornénak, aki a rendszerváltás utáni első polgármestere volt a településnek, s munkájával jelentősen hozzájárult Újudvar fejlődéséhez. Mindezek mellett a falu kulturális életében is jelentős szerepet töltött be, hiszen megszervezte, összefogta és irányította az Újudvari Dalkört.
A díjak átadásánál Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő segédkezett, majd ünnepi köszöntőjében úgy fogalmazott: erős közösség az újudvariaké, amit az elmúlt időszakban megvalósított programok, rendezvények és nem utolsó sorban fejlesztések is bizonyítanak. A képviselő további sok sikert kívánt a település vezetőségének céljaik eléréséhez.
A délután és az este folyamán fellépett a Mura Dance Tánccsoport, Bellák Tibor harmonikaművész, a Tüttő János Nótaklub, este pedig zenés táncmulatság zárta a napot a piactéren.
Az évforduló alkalmából tervezett programokról Németh Csaba plébános beszélt.
A szolgáltatás a helyben történő ügyintézésre nyújt lehetőséget.
A Bázakerettyei Tűzoltó és Speciális Mentő Egyesület sikeresen mentette meg a bajba jutott állatot.
Az ő nedűi nyerték el Galambokon a legjobb fehérbor, vörösbor és a falu bora címet is
Vida László polgármester szeretné valóra váltani a kampányban tett ígéretét.
Lenti és Hernyék között könnyítik meg az aktív turizmus kedvelőinek közlekedését.
Bár azt mondják rá:
Letenyén március 15-én délelőtt tartottak koszorúzással egybekötött megemlékezést az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére.
Gutorföldén az elmúlt héten pénteken nőnapi rendezvényt tartottak, szombaton pedig disznóvágásra ébredt a község népe.
Kétszázötven darab szalagos fánk várta a résztvevőket.
A sok-sok adomány mellett kormányzati segítség is érkezik a Kőszikla-szurdok infrastruktúrájának megújításához.
A telemedicina segítségével a háziorvosi ellátás ott is elérhetővé válik, ahol régóta nincs állandó orvos.
Vida László polgármester beszélt a letenyei önkormányzat fejlesztési elképzeléseiről.