Murafölde - 2023. szeptember 25., Hétfő
#Sormás #falunap #közösségépítés #Cseresnyés Péter

Falunapot ünnepeltek Sormáson

Falunapot ünnepeltek Sormáson

A közösségépítő programon számos művészeti csoport lépett fel (Fotó: Gergely Szilárd)

A település labdarúgó pályáján szervezték meg a falunapi ünnepséget Sormáson. A rendezvényen a gyerekprogramok mellett helyi és környékbeli művészeti csoportok váltották egymást a színpadon.

Az eseményre ellátogatott Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is, aki szerint a közösségek életében fontosak az ilyen összejövetelek. Szinte már mindenütt befejeződtek a szüretek, ezért lehetőség nyílik a találkozásra, a tapasztalatcserére és az őszi munkák után lehet egy kicsit lazítani is.

A megnyitón Neubauer Tibor, a település polgármestere elmondta: az ilyen és ehhez hasonló események szolgálják legjobban a közösség építését, ezért külön öröm, hogy tíz csapat jelentkezett a főzőversenyre. Ugyancsak szerencsésnek érzi magát, hiszen a rendezvény szervezésében mintegy 40 fő igyekezett segíteni, ez is azt mutatja, hogy a közösségük összetartó. Ők általában a társadalmi munkákból is kiveszik részüket, s a közösen elért eredményekre lehet alapozni a jövőben is.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2023. november 28., Kedd

Dél-Zalában is megkezdődött a kiváló minőségű fenyőfák kitermelése

Elkezdődött a kiváló minőségű fenyőfák kitermelése Dél-Zalában.


2023. november 24., Péntek

Túrázók, figyelem!

A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán, Zalaújlak térségében az erdőgazdaság fakitermelési munkát végez, a munkavégzés időszakosan veszélyhelyzetet okozhat a túraútvonalon.


2023. november 23., Csütörtök

Bővült az eszközpark

A beszerzett eszközök a közterületek gondozását, rendben tartását, illetve a rendezvények lebonyolítását, hangosítását segítik.


2023. november 17., Péntek

Több mint 10 milliárd forint jutott Dél-Zalába a Magyar Falu Programból

Négy éve indult a Magyar Falu Program, azóta csak a pályázati kiírásokon keresztül több mint 300 milliárd forintot biztosítottak több mint 30 ezer nyertesnek.


2023. november 15., Szerda

Újabb szakasszal bővült a kerékpárút-hálózat Dél-Zalában

Több mint 3 kilométer hosszban épült meg az új kerékpárút Kerkateskánd, Lovászi és Tornyiszentmiklós között, melyet szerdán avattak fel.


2023. november 12., Vasárnap

A névadó ünnepét tartották Tótszentmártonban

A hagyományos rendezvényen volt kulturális műsor, az óvodásokkal és a tótszerdahelyi iskolásokkal pedig lámpás járást is tartottak a Szent Márton szoborhoz.


Odafigyelnek az idősekre Nagybakónakon is

Jó hangulatban telt el szombaton Nagybakónakon a szépkorúak számára szervezett rendezvény, melyen a diákok műsora mellett zenés és táncos fellépők is szórakoztatták az ünnepelteket.


2023. október 31., Kedd

Idősbarát település lett Csörnyeföld

A településen az alapfeladatokon túl számos erőfeszítést tesznek az idősekért.


2023. október 29., Vasárnap

Kettős ünnep Csömödérben

A településen szombaton köszöntötték az időseket és a felújított kultúrházat is felavatták.


2023. október 28., Szombat

Pákai küldöttség az Országházban

A küldöttséget Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője fogadta.   


Ünnepség az időseknek Lovásziban

Lovásziban is ünnepséget szerveztek az idősek tiszteletére, a köszöntők mellett kulturális műsor és vendéglátás is várta őket az Olajbányász Művelődési Házban.


2023. október 23., Hétfő

A szépkorúakat köszöntötték Molnáriban

Idősek napi ünnepséget tartottak Molnáriban.

+