Murafölde - 2023. október 20., Péntek
#Murakeresztúr #köszöntés #prof. Dr. Gadányi Károly #Cseresnyés Péter #könyv #kiállítás

Könyv és kiállítás foglalja keretbe a gazdag életutat

Könyv és kiállítás foglalja keretbe a gazdag életutat

A születésnapost Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője és Polgár Róbert polgármester is felköszöntötte (Fotó: Gergely Szilárd)

Murakeresztúr szülötte, prof. Dr. Gadányi Károly 80. születésnapját ünnepelte a település pénteken. Délelőtt a gazdag életutat bemutató könyv került fókuszba, délután pedig a horvát tájházban állandó kiállítás nyílt a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának nyugalmazott elnök-rektorhelyettese relikviáiból.

Az ünnepségen elhangzott: a murakeresztúriak Karcsijára méltán büszke a település, hiszen a helyi általános iskolából indulva hatalmas utat járt be, s lett a szombathelyi főiskola rektora, számos tudományos kutatás vezetője. Noha Gadányi Károly nem él a faluban, mégis ezer szállal kötődik Murakeresztúrhoz, ösztöndíjat alapított a jó tanuló diákok elismerésére, mecénása a helyi közösségeknek és számos egyéb módon segítette, támogatta szülőfaluját.

Nem meglepő tehát, hogy életét és munkásságát könyvben foglalták össze a helyi horvát nemzetiségi önkormányzat támogatásával. Délután a horvátok tájházában pedig állandó kiállítás is nyílt Gadányi Károly relikviáiból, melyek közt festmények, elismerések, díjak és oklevelek is láthatók.

 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2026. április 12., Vasárnap

A dél-zalai polgármester is voksolt

Leadta szavazatát Vida László, Letenye polgármestere felesége társaságában.


2026. április 10., Péntek

Feszül a kampány: egyre több vád és felvétel kerül napvilágra

Felvételek és helyi beszámolók szerint vitatott kampánytevékenységre került sor a minap Zalakomárban, ahol a Tisza Párt képviselőjelöltje, Lovkó Csaba és aktivistái keveredtek gyanúba.


2026. április 09., Csütörtök

Marad a bank Letenyén!

Nincs bezárás, nincs veszély – csupán egy elhamarkodott, felelőtlen bejegyzés látott napvilágot.


2026. április 07., Kedd

Ma is aktív a 90 éves tornyiszentmiklósi szőlősgazda

Szeret a szőlővel, gyümölcsfákkal  foglalkozni, ápolja a kapcsolatot a hegyi gazdákkal, ápolja a barátságot, részt vesz a hegyi és kulturális, közösségi rendezvényeken.


2026. április 06., Hétfő

Fenyegető levelet küldött a polgármestereknek Magyar Péter

Miközben a levél a „választások tisztaságáról” beszél, maga a dokumentum gyakorol politikai nyomást a polgármesterekre, bűnözőként kezelve őket még azelőtt, hogy bármilyen eljárás indult volna.


2026. április 05., Vasárnap

Már várja a látogatókat Dél-Zala tündérkertje

Érdemes ellátogatni a budafai arborétumba, ahol közel 50 hektáros területen kerülhetünk közelebb a természethez.


2026. április 04., Szombat

Kevés arany minősítés született

Nemrégiben rendezték meg a hagyományos borversenyt Gutorföldén, az idei alkalomra összesen 31 borminta érkezett.


2026. április 03., Péntek

Dél-zalai temetőfejlesztés

Molnáriban, Kistolmácson, Zajkon és Petriventén valósult meg temetőfejlesztés a Versenyképes Járások Programban, a konzorcium települései bruttó 16,6 millió forint pályázati támogatást nyertek el.


2026. április 02., Csütörtök

A Fidesz frakcióvezetője kampányolt Dél-Zalában

Kocsis Máté Cseresnyés Péterrel több településen is felkereste a választókat, átadták Orbán Viktor miniszterelnök levelét, és elmondták, miért a Fidesz a biztos választás.


2026. április 01., Szerda

Húsvéti díszben a dél-zalai települések

Ahogy közeledünk húsvéthoz, úgy öltöztetik a helyi közösségek tagjai az ünnepkörhöz illő díszbe a települések köztereit.

+