Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő fogadta a pákai küldöttséget (Fotó: Facebook/Szent Péter és Pál apostolok plébánia Páka)
Az Országházban tettek látogatást a pákai plébániához tartozó települések hívei, közel százan. A küldöttséget Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője fogadta.
Németh Csaba pákai plébános elmondta, hogy Kövér László meghívására érkeztek a fővárosba, megtekintették az Országházat, majd a Szent István bazilikát, végül a Hősök terén ért véget a program.
Állandó kiállítás nyílt a dél-zalai településen.
Vállalkozóknak szerveztek fórumot Letenyén.
Hatvan bort kóstolhattak a gazdák és a vendégek.
Becsehely, a letenyei járás legnagyobb egy főre jutó adóerő-képességgel rendelkező települése.
A község szépkorú lakóinak szerveztek ünnepséget nemrég.
Molnári önkormányzata a Magyar Falu Program keretében több mint 11 millió forint támogatást nyert el a munkálatok elvégzésére.
A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.
A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.
Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.
A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.