Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is gratulált Balogh Istvánné, Juci tanító néninek a vasdiplomájához (Fotó: Zalakocka)
Idősek napi rendezvényt tartottak Tófejen advent első vasárnapján. Horváth Zoltán polgármester úgy fogalmazott a program elején, hogy ezen a napon azokat köszöntik örömmel, akik bölcsességüket és tapasztalataikat megosztják a közösséggel.
Az idő múlásával nem csak a kor növekszik, hanem a tudás és az emlékek is gyarapodnak - tette hozzá a polgármester, majd arról beszélt, hogy a szépkorúak munkája teszi lehetővé, hogy a falu igazi otthon lehessen mindannyiuk számára.
Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője is jelen volt az eseményen. Köszöntőjében a hagyományok ápolásáról, a kulturális örökség, a hagyományok, a hit továbbörökítéséről szólt. Mint mondta: mindez azért fontos, mert a nemzet így maradhat fenn a történelem viharaiban, összekovácsolja az embereket és egy nagy családként, közösségként viselkednek és a közösség egyben védi az egyéneket, akik ide tartoznak.
A beszédeket követően külön köszöntötték a rendezvényen megjelent legidősebbeket, Szakács Jánosnét és Huszár Józsefet. A következőkben pedig újabb örömteli pillanatnak lehettek tanúi a résztvevők, a polgármester vasdiplomát adott át Balogh Istvánné, Juci tanító néninek, aki egy Vörösmarty verssel lepte meg a hallgatóságot.
A rendezvényen meggyújtották az első gyertyát is az adventi koszorún, majd az ebéd után Tihanyi Tóth Csaba és Bognár Rita lépett fel zenés műsorral.
A beruházásösztönzési stratégia fókuszában a délnyugati térség.
Több mint 100 millió forintot fordított a miháldi önkormányzat a külterületi utak állagmegóvására, felújítására.
Lassan húsz éve, hogy életre hívták az akkor még borfesztivált Tótszentmártonban.
A Horvát Köztársaság államiságát ünnepelték Semjénházán.
Az Inkey családnak állítottak emléket.
Utoljára Tornyiszentmiklóson szolgált.
A Fidesz-KNDP polgármesterjelöltje kapta a több voksot.
A fejlesztések több száz millió forint értékben valósultak meg.
Csökken a horgászatra szánt tér.
Nagy érdeklődés kísérte az összefogás rendezvényét.
Felavatták az útszakaszt, melyet nemrég aszfaltoztak le.