Murafölde - 2024. január 12., Péntek
#Nagyrécse #értékmentés #Cseresnyés Péter #Bene Csaba #Inkey-kastély #Laskai Béla

Értékmentés Nagyrécsén

Értékmentés Nagyrécsén

Ünnepélyes pillanat az emeleti teraszon, amikor Bene Csaba, Cseresnyés Péter és Laskai Béla felavatták a kastélyt (Fotó: Gergely Szilárd)

A külső homlokzat felújítási munkálataival végleg lezárult a 200 éves nagyrécsei Inkey-kastély teljes rekonstrukciója. A átadó ünnepséget a művelődési házként is funkcionáló épületben tartották.

Laskai Béla, Nagyrécse polgármestere hosszasan sorolta a felújítás mozzanatait. Kiemelte: megtörtént a külső festés, bádogozás, vakolás. A nyíláskeretezések mellett a szükséges helyekre élvédőket építettek. De belefért a lábazati rész festése, ezen felül pedig a terasz teljes felújítása. Az erkélyek, párkányok esetében a hiányzó részeket visszafalazták. Az egész környék egyik legimpozánsabb közösségi tere jött létre.

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő személyes érintettségét is kihangsúlyozta, hiszen mint ismert gyermekkorát Nagyrécsén töltötte. Szerinte a helyi közösség álma vált valóra azzal, hogy megmenthették a helyi értéket, a kastély épületét.

- A nagyrécseiek sok szállal kötődnek az Inkey-kastélyhoz - folytatta. - A magyar kormány odafigyelt a helyiekre, hiszen korábban is több, a megújítást célzó projektet támogatott és most épp hazai forrással támogatta az épület elkészültét. Jó lenne, ha a helyieken kívül akár a környék településeiről, vagy a közeli városokból szerveznének ide különféle eseményeket. Az impozáns kastély pedig mágnesként vonzza majd a látogatókat. 

Bene Csaba, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke szintén méltatta az elkészült projektet, de gratulált az értékmentéshez, mely során az elmúlt egy évtizedben jelentős előrelépések történtek.

- A nagyrécsei önkormányzat mindig igyekezett olyan forrásokat találni, mellyel, ha szépen lassan is, de az egész kastélyt kívül és belül is felújították - fogalmazott. - A térség szempontjából a turizmus húzóágazat lehet a jövőben. A környéken kirándulókat még inkább vonzzák a szépen felújított kastélyok, itt pedig még játékpark is fogadja a családokat.

Még érdekes lehet ...


2025. április 17., Csütörtök

Már látogatható a kastély Szécsiszigeten

Egyben turistaszállóként is működik.


2025. április 16., Szerda

Húsvét a tóparton

Kilencedik alkalommal hirdették meg Kistolmácson a tojásfa díszítést.


2025. április 15., Kedd

Újra van posta Pákán

A postapartneri pont hétfőtől péntekig, 8 órától 12-ig várja az ügyfeleket.


2025. április 13., Vasárnap

Letenyén látható Zala legnagyobb hímes tojása

A napokban elkészült a város Fő terén a húsvéti dekoráció, s itt leplezték le szombaton a vármegye legnagyobb hímes tojását is.


2025. április 12., Szombat

Kilencvenedik születésnapján köszöntötték

Kálóczi Mátyás a mai napig megbecsült tagja a galamboki közösségnek.


Húsvétot váró dekoráció Csömödérben

Minden évben valami újabb díszítő elemmel igyekeznek bővíteni az előző évi dekorációt.


2025. április 09., Szerda

Újra kinyitott a posta Tófejen

A hét 5 napján vehető igénybe a szolgáltatás.


2025. április 08., Kedd

Dél-zalai borok a zsűri előtt

A közelmúltban több településen is tartottak borbírálatot Dél-Zalában.


2025. április 05., Szombat

Zala is a béke szigete

Lehet mazsolázni, hova költöznének!



2025. április 03., Csütörtök

Újra nyit a gyógykert

Április 17-től újra várja a vendégeket a Zalakarosi Fürdő kültéri gyógyvizes medencéje

+